Józan döntés

Nem történt meglepetés, 3 százalék maradt az inflációs cél mértéke. Kis esélyt adtak annak a szakértők, hogy ettől eltérő kimenetelű lesz a jegybank és a kormány közötti egyeztetés, még ha voltak is olyanok, akik az infláció elengedését szorgalmazták. Mint Simor András, az MNB elnöke is utalt rá, egy ilyen lépésnek beláthatatlanok lettek volna a pénzpiaci következményei. Törökországban például egyenesen az állampapír-piaci hozamok emelkedését hozta a cél megemelése, ez növelte az adósságszolgálati terhet.

Szintén üdvözlendő, amit a kormányt képviselő Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozott, miszerint egyetértés van az infláció letörésével kapcsolatban a fiskális és a monetáris politika között. Optimista olvasatban ez azt is jelentheti, hogy a most bemutatandó adócsomag elkészítésekor is figyelembe vették az inflációs hatásokat.

Előzetesen volt olyan vélemény is, hogy az újabb három évre kitűzött cél kitolhatja az euróbevezetés időpontját, mert az nem feltétlenül esik a – folyamatosan változó – maastrichti küszöbérték alá. Az ebből adódó konfliktust azzal igyekeztek a megállapodó felek elkerülni, hogy kilátásba helyezték: ha időközben döntés születik az ERM II-csatlakozásról, akkor újratárgyalják a célkitűzést is.

A drágulás letörése a jegybanki várakozások szerint így is csak 2010-re valószínű, így semmiképp sem nevezhető sikertörténetnek az utóbbi évtized inflációs politikája. Ennek fényében egyáltalán nem tűnik feleslegesnek az a társadalmi megegyezés, amelyet a jegybankelnök szorgalmaz. E szerint megállapodnának a gazdasági szférával és a kormánnyal a béremelések és egyéb inflációt befolyásoló paraméterek alakításában. Az ötlet nem új, számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy így a legolcsóbb letörni a pénzromlást. Csak itthon nem sikerült idáig egy ilyen konszenzust tető alá hozni.