Keserves alkalmazkodás

A magyar gazdaság helyzetéről érkező friss információk meglehetősen ellentmondásosak. Első ránézésre az államháztartási egyenleg javulása mellett a második negyedév növekedési adata is inkább kedvező irányú változást jelez. Több indikátor ugyanakkor arra utal, hogy mind a lakosság, mind a vállalatok számára egyre nehezebb, keservesebb az alkalmazkodás, így a hosszabb távú, stabil növekedés alapjai rendkívül törékenyek. Egyrészt rosszul alakulnak a foglalkoztatási tendenciák: júniusban nemcsak a költségvetési szektor, de a versenyszféra is létszámleadó volt, a piaci szektorban alkalmazottak száma 20 ezer fővel csökkent. Ennek következtében immár kevesebben dolgoznak a magyar versenyszektorban, mint egy évvel ezelőtt, a gazdaság egészét tekintve pedig 2008 első felében közel 1 százalékkal kevesebb volt az alkalmazott, mint 2007 első hat hónapjában. Ráadásul a vállalatok munkaerő-piaci alkalmazkodása nemcsak a foglalkoztatás dimenziójában nehézkes: a bruttó bérnövekedés dinamikája beragadt a 8 százalék feletti szinten, vagyis az optimális kombináció (bővülő foglalkoztatás – mérsékeltebb bérnövekedés) helyett egyértelműen egy kedvezőtlenebb alkalmazkodási mechanizmus a tipikus (a gyorsabb bérnövekedést a cégek csak csökkenő alkalmazotti létszám mellett képesek megvalósítani).

Emellett növekvő kockázatot jelent a lakosság pénzügyi viselkedése is: a tavaszi hónapokban a háztartások pénzügyi kötelezettsége gyorsabban nőtt, mint pénzügyi eszközeik. Úgy tűnik, hogy hasonlóan a kritikus 2003-as évhez, a lakosság egyre nagyobb hányada ismét túlzott terheket vállal, és irracionális pénzügyi viselkedésével nemcsak saját jövőbeni fogyasztási potenciálját, hanem a vállalati beruházások belföldi forrását is leszűkíti. A jövedelmi folyamatok mellett az alig csillapodó hiteléhséget részben az magyarázza, hogy az árfolyamkockázat negatívumaival a magyar állampolgároknak eddig még nem igazán kellett szembesülniük. A tartósan erős forint mellett a devizahitel-felvétel továbbra is megfelelő eszköznek látszik a fogyasztás simítására, miközben fokozott veszélyt jelent a pénzügyi stabilitásra. (Mindennek fényében különösen érdekes, hogy az ágazatokat összehasonlítva a leggyorsabb béremelkedés éppen az amúgy is messze a legmagasabb bérszintű pénzügyi szektorban figyelhető meg.)

Az államháztartás korábbinál racionálisabb viselkedése tehát a vállalati és a lakossági alkalmazkodás inkább kedvezőtlen formáival párosul. A jegybank monetáris tanácsa következő kamatdöntésekor aligha hagyja majd figyelmen kívül ezeket a rizikófaktorokat, amelyek mellett a régóta nem látott magas árindexekkel jellemezhető nemzetközi környezet sem hat kedvezően a magyar inflációs kilátásokra. Bár a forint erős maradt, az olajárak pedig számottevően csökkentek az utóbbi időben, a magas nyersanyag- és élelmiszerárak átgyűrűzése a többi termelői ágazatba, illetve a piaci szolgáltatások területére jórészt csak a következő hónapokban mutatkozik meg. Várhatók még bizonyos hatósági áremelések, és nem zárható ki az sem, hogy az adóváltozásoknak a számos könnyítés mellett bizonyos mértékű áfaemelés is részét képezi majd. Mindezek miatt valószínű, hogy későbbre tolódik a régóta várt jegybanki kamatcsökkentés. Könynyen meglehet, nem is örülünk majd igazán neki, amikor az őszi–téli hónapokban végre lejtőbe fordul a kamatpálya, mivel az egymást követő kamatvágások sora vélhetően az európai növekedési kilátások befagyásával párhuzamosan következik be.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója