Kiizzadt bankprofitok

Meglepően szép profitot produkáltak 2008 első fél évében a hazai hitelintézetek, legalábbis azok, amelyek eddig közzétették a hathavi számaikat. A jellemzően 20 százalék körüli vagy azt meghaladó nyereségnövekedés különösen annak tükrében figyelemre méltó, hogy tavaly bő 11 százalékos nyereségcsökkenéssel volt kénytelen szembenézni a szektor.

A legnagyobb visszhangot természetesen a piacvezető OTP Bank majd 130 milliárdos profitja keltette (ez csaknem 30 százalékkal több az egy évvel korábbinál), de ugyanúgy figyelemre méltó az Erste majdnem másfélszeres nyeresége,vagy a megelőző negyedévekben az egyszeri költségek által beszorított FHB csoport stabil profitnövekedése is.

Az impozánsnak tűnő eredményadatok ellenére ugyanakkor egyáltalán nem dőlhetnek hátra az érintettek, hiszen újabb keletű és régebben kialakult gondok egyaránt nehezítik a helyzetüket. A bizalomhiánnyal és ebből eredően a dráguló forrásköltségekkel járó jelzáloghitel-piaci válság hatásai, ha nem is direkt módon, de érezhetően jelentkeznek. Több, a nagyvállalati üzletágban érdekelt szereplő kénytelen visszafogni a corporate vonalat; egyrészt azért, mert alig tud gazdaságosan hitelezni, másrészt a hazai cégek helyzete sem kifejezetten fényes. (A hitelválság „jótékony” hatásaként a bankszektor egészének a piaci megítélése is igen negatív: elég megnézni a két tőzsdei bank – az FHB és az OTP – árfolyamának alakulását, amelyre a két cégcsoport tényleges működésének szinte semmilyen befolyása nincs, hanem egyszerűen a szektorhoz árazzák őket a befektetők.)

A bankszektor méretének növekedése ugyanakkor lassan, de folyamatosan mérséklődik. Az élbolyba tartozó, agresszív expanziót célul kitűző hitelintézetek egy része még tudja tartani a 20 százalék körüli ütemet, ám ma már egyáltalán nem számít ritka madárnak az egy számjegyű növekedést elérő bank a piacon. Az OTP-t követő élbolyban ugyanakkor kicsit a szokásosnál is kiélezettebb a helyzet, hiszen néhány tízmilliárd forintnyi eltéréssel egymás nyakában lihegnek a versenyzők, s ez igen nagy mértékben ösztönzi a versenyt.

A hazai szereplők ma leginkább a lakossági piacon – főként a hitelezési oldalon – találhatják meg a számításukat: az érintettek mindegyike ezt a szegmenst jelölte meg húzóterületnek. Az állományi adatoknak ugyanakkor a forint tíz százalék környéki, második negyedévi erősödése a svájci frankkal és az euróval szemben egyáltalán nem használt. (Az OTP-nél például a júniusig tartó három hónapban gyakorlatilag stagnált a kihelyezett hitelek mennyisége, a betéteké pedig több mint négy százalékkal mérséklődött is. Más kérdés, hogy a bank a meglévő, nyitott devizapozíciónak köszönhetően keményen profitált is a hazai fizetőeszköz erősödéséből.) Kérdés ugyanakkor, hogy a hitelfelvételi kedv hogyan alakul majd a lakossági piacon, hiszen a háztartások a rendelkezésre álló jövedelmüknek már igen komoly hányadát fordítják törlesztésre, tehát a kereslet növekedési dinamikájának valamekkora visszaesésével előbb-utóbb itt is számolni kell.

A nyereségnövekedés mögött igen komoly, költséglefaragást célzó intézkedések is meghúzódnak. A nagyobb bankok költség/bevétel hányadosa már alig haladja meg az 50-55 százalékot – sőt, a CIB-nél 50 százalék alatti –, ezen már igen nehéz következmények nélkül tovább faragni.

A kedvezőtlen külső és belső gazdasági környezet tehát igen mély nyomokat hagyott a hazai bankszektorban, még ha ez az elért profiton alig látszik is. A banki aranykor végéről szóló nyilatkozatok így továbbra sem tűnnek alaptalannak, még akkor sem, ha egy panaszkodó bankárnál hiteltelenebb embert keresve sem lehet találni Magyarországon.

A szerző a Világgazdaság munkatársa