A mi gondunk is

Immár a sokadik elemzés sürgeti a munkaerőpiac igényeire hivatkozva a bevándorlás bővítését, a sokadik szakértői testület hivatkozik a demográfiai gondok megoldásának csodaszereként a vendégmunkásokra. A sokadik elemzés, amelyet nem szabad azzal elintéznünk, hogy ez a Nyugat problémája, mert ugye nálunk a külföldiek aránya elenyésző, és aki van, az is zömmel határon túli magyar – ők pedig egészen más lapra tartoznak, mint például Németországban a törökök vagy Franciaországban az észak-afrikaiak.
Nem szabad legyintenünk, hiszen a magyarországi demográfiai prognózisok legalább annyira riasztóak, mint a nyugat-európaiak. A határon túli magyarok tömeges beáramlása pedig már csak azért sem oldhatja meg a helyzetet, mert a két legnagyobb potenciális kibocsátó állam, Románia és Szlovákia lassan ugyanolyan vagy jobb életfeltételeket kínál, mint hazánk. Az elmúlt két évtizedben látotthoz hasonló nettó bővülésre tehát hosszú távon aligha számíthatunk ebből a forrásból.
A magyarországi bevándorlásnál is elkerülhetetlennek látszik tehát a globalizálódás – az pedig a jogalkotáson és számtalan más tényezőn múlik, hogy ennek üteme és összetétele összhangban lesz-e a gazdaság igényeivel. Mindenesetre a kínai vendéglős vagy a görög orvos a jövőben még inkább hozzátartozik majd a hétköznapjainkhoz.
Ha valamiben speciális Magyarország és általában véve Kelet-Közép-Európa helyzete, az az, hogy a kontinens nyugati részéhez képest nagyobb a képzettség és munka nélküli „bennszülött” tömeg nagysága. Az ő aktivizálásuk, gazdaságilag hasznossá (azaz fogyasztóvá, valamint adó- és járulékfizetővé) tételük óriási kihívás. Ám ugyanúgy nincs alternatívája, mint annak, hogy a nyugati országok egyre több afrikait vagy ázsiait engedjenek be, és megpróbálják a szó minden értelmében integrálni őket.