„Bevándorlási paktum”

Az úgynevezett „bevándorlási paktum” megalkotását Párizs kezdettől fogva a francia EU-elnökség zászlóshajójaként kezelte, féléves programjának prioritásai élén állt. E sorok írója viszont még jól emlékszik arra is, hogy amikor többtucatnyi brüsszeli kollégájával július első napjaiban Párizsban járt, és a francia belügyminiszter fejtegette a „paktum” fontosságát, sokan értetlenkedve próbálták kihámozni a „politikai üzenetekből” a tényleges újdonságot. Nem sok sikerrel, ami nem is csoda. Az eset ugyanis klasszikus példája annak, amikor nem a tartalomban rejlik az átütő újdonság, hanem a csoportosításban és a csomagolásban.

A „bevándorlási paktum” – amelyet a múlt héten egyhangúlag fogadtak el az EU belügyminiszterei, s most októberben az állam- és kormányfők találkozója elé kerül – alapvetően öt területtel foglalkozik. Magában foglalja az illegális bevándorlók kiszűrésének, illetve a legális bevándorlók foglalkoztatásának szabályozását, a legtöbb bevándorlót küldő országokkal való együttműködést, a menekültügyi politika harmonizálását és a külső határellenőrzés megerősítését. Talán az egyetlen menekültügyet leszámítva minden területen évek óta intenzív munka folyik. Párizs nem kezdeményezett új jogszabályt, nem szervez európai határőrséget, nem hozna létre új pénzalapot a bevándorlók forrásországai számára. Amit tett, az mindenekelőtt a különböző területeken már amúgy futó erőfeszítések összemasnizása egyetlen közös csomagba: ennek a „bevándorlási paktum” nevet adta. A legális munkavállalást célzó kékkártya ötletével például már tavaly októberben előállt Franco Frattini akkori bel- és igazságügyi EU-biztos. Az „illegálisok” lefülelését és visszafordítását célzó jogszabályról a francia elnökséget megelőző júniusi EU-tanácsülésen már meg is született a megállapodás. A külső határellenőrzés erősítését célzó Frontext felállítása is Frattini nevéhez fűződik, holott fél éve nincs is Brüsszelben, hanem ismét olasz külügyminiszter…

Tény, hogy menekültügyben Párizs tett eredeti lépéseket is, még külön konferenciát is szervezett. Az is igaz, hogy a kékkártyarendszer érdekében francia diplomaták nagy energiát fektetnek a most folyó tárgyalásokba. Csak éppen soros elnökként ez utóbbit egyébként is meg kellene tenniük. Ami pedig a menekültügyet illeti, egyelőre maguk a franciák is óvatosan úgy fogalmaznak: csupán az „alapok lerakását” célozzák, mivel amúgy a menedékjog megadása olyanynyira eltérő gyakorlaton alapul a tagállamokban, hogy érdemi szintű harmonizálásra belátható időn belül aligha lehet számítani.

Mindez persze még nem jelenti azt, hogy akkor blöff lenne az egész. Ha üres luftballon volna, nyilván nem állt volna mögé 26 másik ország minisztere, s két hét múlva az állam- és kormányfők találkozója sem ünnepelné a „paktumot”. Van, amikor a politikai innováció is tud valós hozzáadott értéket teremteni. Jelen esetben azzal, hogy egyáltalán ennyire előtérbe helyezi a kérdést, elismerve ezzel égető fontosságát, a bevándorló személyek, a bevándorlók származási országai és nem utolsósorban az EU szempontjából egyaránt. Fontos az is, hogy látványosan közös megközelítést alkalmaz „legálisokra” és „illegálisokra”, kivédve ezzel, hogy akár a bezárkózó bunker vádját, akár a parttalan nyitottság címkéjét az EU-ra üssék. Ez az új szemlélet a jövőben további jogalkotásnak is alapul szolgálhat.

A dolog tehát nem üres szemfényvesztés. A lényegen azonban ez mit sem változtat: a nagy „elnökségi vívmány” inkább idejekorán tett politikai felismerés és ügyes kommunikáció, mintsem megfeszített napi munka eredménye. Tekintettel a szűkös magyar kapacitásokra, az effajta trükköket nem lesz haszontalan eltanulni.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője