Máris elkezdődött?!

Mind a támogatás, mind a Robin Hood-adó – súlyától függetlenül – azon vélekedést támasztja alá, hogy egy dolog az általános, elvi kinyilatkoztatás, és más dolog a mindennapi gyakorlat. A választások látótávolságba kerülésével ugyanis a gyakorlatban máris közérzetjavító intézkedések indultak be. Az elgondolás pikantériája, hogy a kormányzati osztogatás közvetlenül nem a költségvetést terheli (az ellenzék által szorgalmazott áfacsökkentéssel szemben ez akár pozitívumként is értékelhető), hanem az energiaszektor egészére vagy annak meghatározó üzleti szereplőire vet ki újabb terheket. Ez a magyaros megoldás nemcsak szokatlan, a piacgazdaság lényegével és szellemével ellentétes konstrukció, de a gyakorlatban mind a támogatás odaítélésénél, mind az érintett vállalkozásoknál súlyos méltánytalanságokkal jár.

A távhőszolgáltatást kényszerűen igénybe vevők alacsonyabb jövedelmi szintje valószínűleg igaz, de a szóródás ebben a tekintetben is meglehetősen nagy. Így nagyon nehéz megmagyarázni, hogy az átlagos vagy annál magasabb jövedelműeknek miért is jár alanyi jogon a tervezett támogatás. Az erősen visszafogott és alanyi jogon nem igénybe vehető gázártámogatásokkal szemben mi magyarázza a távhőszolgáltatás ilyen jellegű megoldását?

Függetlenül a támogatások méltányosságával kapcsolatos seregnyi ellenvetéstől, a tervezett intézkedés céljának és indokoltságának alapvetésével szemben vannak megválaszolhatatlan kérdések. Ugyanis a villamosenergia-szektor teljes piacnyitása után a távhőszolgáltatás ma olyan „zárványként” funkcionál, ahol részben a hatósági beavatkozás, részben a piaci működés kedvezőtlen hatásai sűrítetten jelentkeznek. A piaci versenynek még a csírái sincsenek meg, a hatósági beavatkozások pedig teljesen átpolitizáltak. A racionális gazdálkodás feltételeinek teljes hiánya, a hatósági árak megállapításának a módja eredményezi azt, hogy az elméletileg leghatékonyabb energiahasznosítási, fűtési módozat a magyar gyakorlatban messze a legdrágább, az itt élők számára majdnem megfizethetetlen.

A mostani, ugyancsak politikai indíttatású beavatkozás azonban nem a szolgáltatás egész rendszerének újragondolására, a racionálisabb gazdálkodás megteremtésére irányul, hanem tüneti kezelés. A tervezett támogatás inkább konzerválja a jelenlegi helyzetet, és azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy 2010 után a mostaninál is drámaibban jelentkeznek a távhőszolgáltatás gondjai.

Ami a forrásoldal megteremtését szolgáló Robin Hood-adót illeti, az gazdasági megközelítésben súlyos elvi és gyakorlati aggályokat vet fel. Külön értelmezhetetlen az extraprofit politikai indíttatású hangoztatása. Ki és hogyan állapítja meg az extraprofit létét és nagyságát? Egyedi, hatósági kijelölésre az extraprofitot illetően remélhetőleg senki sem gondol, így marad a kijelölt vállalati kört érintő 8 százalékra tervezett többletadó. Külön vizsgálatot kíván annak kiderítése, hogy a korábban az EU-ban lehetőségként felvetődött Robin Hood-adót miért éppen Magyarországon vezetnék be. Abban az országban, amely Európában talán a leginkább és a legnagyobb mértékben szorul energiaimportra. Az pedig közismert, hogy az extraprofit a magasra szökött energiaárakból adódóan döntően a kitermelő országokban jelentkezett, és jóval kisebb részben a nálunk meghatározó szerepet játszó feldolgozó és szolgáltató szektorban. Mindezt tetézi, hogy a feldolgozó és szolgáltató energiacégek esetében igen éles és erősödő globális és regionális verseny bontakozik ki, többek között az EU-direktívák is ebbe az irányba mutatnak. Mindezek fényében a jelen helyzetben újabb adó kivetése az energiaszektorra nemcsak méltánytalan, de gazdaságpolitikai hiba is.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója