Monopoly

Egy csőd, egy felvásárlás meg egy látványos megroggyanás – ez kicsit soknak tűnik egyetlen napra, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy az USA (és a világ) vezető pénzügyi szolgáltatóiról van szó. Mindenesetre úgy tűnik, ekkora pofon kellett a pénzügyi piacoknak ahhoz, hogy a mérvadó szakemberek is belássák: a másodlagos jelzálogpiaci válság nem simul el olyan könnyedén, mint ahogy azt akár néhány héttel ezelőtt is jövendölték egyesek, bármennyire is igyekeztek a központi bankok úrrá lenni a helyzeten.

A mostani felállást látva viszont már tényleg nem kell jegybankelnöknek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: a krízishelyzetnek koránt sincs vége, és újabb, eddig sebezhetetlennek hitt pénzügyi szolgáltatók eshetnek áldozatul a kedvezőtlen piaci folyamatoknak. Az európai gazdaság és azon belül főként a bankszektor egyáltalán nem tudja függetleníteni magát a fejleményektől: vagyis nem kell különösebb jóstehetség annak megállapításához, hogy az öreg kontinens pénzügyi szolgáltatóinál is komoly mozgolódás várható, már a közeljövőben.

A hazai bankokat persze többnyire csak az anyacégükön keresztül érintheti a felvásárlások intenzitásának várható növekedése, illetve a pénzügyi szektorral szembeni bizalom további mérséklődése: ők maximum annyival kénytelenek szembesülni, hogy továbbra is alig vagy csak nagyon drágán jutnak kihelyezhető pénzhez, és persze egyre inkább zsugorodik az elért nyereségük. Ha meg netán az anyacéggel együtt őket is bekebelezik, lehet újrafogalmazni a marketingcélokat, és cserélni a feliratokat a fiókokon.

Ezzel idáig nincs is semmi baj – a nyertes-vesztes párral való példálózás mindig beválik –, csak kicsit az egész folyamat egy rendkívül igazságtalan társasjátékra emlékeztet: olyanra, amelyben mindenki kénytelen részt venni, ám kizárólag Amerika határozza meg a szabályokat.