Az orosz gazdasági csoda is a múlté

A központi bank szerepét betöltő Oroszország Bankja közleménye szerint az augusztus elsején még közel 600 milliárd dolláros devizatartalék október 17-én 515,7 milliárd dollárra csökkent. A kedvezőtlen fordulat nem a globális válsággal, hanem a nemzetközi jogilag Grúziához tartozó, szakadár Dél-Oszétia megszállásával kezdődött: a Kremlnek az orosz határokon kívüli első katonai akciója nyomán augusztus végéig mintegy százmilliárd dollár tőkét vontak ki Oroszországból. Szeptemberben a moszkvai Világgazdasági Intézet az élelmiszerszektor kivételével minden szférában csökkenő keresletet jelzett, de ekkor még úgy látszott, hogy az óriási tartalékokkal rendelkező orosz gazdaság nem süllyed el a globális válság ingoványában: a termelés növekedése 12 hónap átlagában 6,3 százalék volt, sőt a két tőzsde is a pozitív tartományban tudott maradni.

Október közepére gyökeresen megváltozott a helyzet, a tőzsdei kereskedést az óriási árfolyamzuhanások miatt többször le kellett állítani. A kockázatvállalásra hajlandó, tőkeerős befektetőket nagy profittal kecsegtető orosz gazdaság a fejlett világ országainál sokkal nagyobb mértékben támaszkodott a bankhitelekre. Már 2007-ben az előző év átlagánál 51,5 százalékkal, 2008 első nyolc hónapjában újabb 47 százalékkal nőtt a felvett hitelek értéke. Ennek – és persze a nyáron még 140 dolláros kőolajárnak – tulajdoníthatóan 8 százalék körül mozgott a GDP-növekedés. 2009-re azonban a legoptimistább moszkvai elemzők is nulla és három százalék közötti bővülést prognosztizálnak.

A termelés visszafogásáról érkező első híreket látva jogosan. Elsőnek éppen az ország legnagyobb vállalatai, köztük a Kreml dédelgetett kegyencei jelentették be, hogy korlátozzák tevékenységüket. A Németországban is terjeszkedő kommunikációs és építőipari holding, a Szisztyema átfogó leépítésekre szánta rá magát. A Norilszk Nikkel azonnali hatállyal leállította az ausztráliai nikkelkitermelés grandiózus projektjét, és még a Gazprom is bizonytalan időre elhalasztotta a pénzügyei egy részét kezelő Gazprombank tervezett részvénykibocsátását. A költségvetésében így keletkezett kétmilliárd dolláros „lyuk” betömését viszont az államtól várja.

És ez már az orosz gazdasági csodára mért csapások egészen sajátos okaihoz tartozik. Az ottani helyzet ugyanis éppúgy számos lényegi vonásában eltér a világszerte tapasztalható válságtól, ahogy a gazdaság elmúlt években tapasztalható fejlődése is gyökeresen más volt. A Vlagyimir Putyin és köre nevével fémjelzett államkapitalizmus alakítói az 1990-es évek privatizációja során széthordott nemzeti vagyon visszaszerzésében 2000 januárjától, a pétervári kágébések csoportjának uralomra jutásától kezdve tudatosan felhasználták az oligarchának nevezett milliomosokat. Vagy úgy, hogy visszaállamosították „ebül szerzett” vagyonukat: többek között ez lett a máig rabságban tartott Mihail Hodorkovszkij, a börtönből csak sok millió dolláros részvénycsomagjainak átadása ellenében külföldre engedett Vlagyimir Guszinszkij médiamágnás és a londoni emigrációban élő Borisz Berezovszkij sorsa. Vagy ezzel éppen ellentétes szerephez jutottak az oligarchák: busás gazdagságuk fejében politikai (és alighanem gazdasági) szolgálatokat követeltek tőlük. Viktor Vekszelberg az Ukrajnában folyó orosz gazdasági expanzió élén, Aliser Uszmanov Moldova pénzelésével érvényesítette a Kreml akaratát.

A moszkvai hírek szerint a „jó oligarchák” most azt követelik a Kremltől, hogy húzza ki őket a pénzügyi válság okozta bajból. Egyetlen példa: a Strabag egyik tulajdonosának, Oleg Gyeripaszkának, 2008 leggazdagabb orosz üzletemberének október 31-ig kétmilliárd dollárt kell törlesztenie egy 4,5 milliárdos hitelből. Ha nem teszi, akkor a hitelnyújtó nemzetközi bankkonzorcium tulajdonába kerül a világ legnagyobb nikkelgyára, az orosz Norilszk Nikkel 25 százalékos részvénycsomagja. Tehát a globális pénzügyi válság nemcsak az öt földrészen folyó orosz terjeszkedésnek parancsol megálljt, hanem veszélyezteti a stratégiai jelentőségű nagyvállalatok orosz tulajdonban maradását is. Dmitrij Medvegyev államfő a napokban írta alá azt a törvényt, amely 50 milliárd dollárt adna a vállalatoknak és a bankoknak külföldi adósságuk refinanszírozására és további 36 milliárdot a kulcsfontosságú bankoknak alárendelt kölcsöntőke formájában. Eddig 55 vállalat és 20 bank jelentkezett segítségért.

A krízis által érintett országoktól eltérően tehát Moszkvának korántsem csak a bajba került pénzintézeteket kell segíteni. Ezért van az, hogy – miközben a kőolaj ára majdnem a felére zuhant, a belföldi termelés és a belföldi kereslet csökken – a még „csak” napi kétmilliárd dollárral fogyatkozó valutatartalék független moszkvai elemzők szerint nem lesz elegendő a válságkezelésre. Pedig távolról sem csak ebből költ a kormány. A nagy infrastrukturális projektek finanszírozására 2006-ban létrehozott Befektetési Alapból például feltűnés nélkül 200 milliárd rubelt irányítottak a megnövelt állami bankgarancia céljaira.

Dollármilliárdok átváltásával próbálta megállítani a Putyin-kormány a nemzeti valuta értékvesztését is. Hiába: Moszkvának búcsúzni kell az erős – évek óta felülértékelt – rubel árfolyamától, amelyet Vlagyimir Putyin joggal nevezett nyolcéves államfői tevékenysége fő eredményének. A rubel összeomlása nyomán pedig a szovjet, majd az orosz korszakban számtalanszor kisemmizett emberek, a tanult közgazdászok derűlátó elemzéseire fittyet hányva, olyan lázas dollárfelvásárlásba fogtak, hogy számos valutaváltó helyet már tíz nappal ezelőtt be kellett zárni. Azóta a vidéki orosz városokban már nem a dollár, hanem a só, a liszt, a makaróni, sőt a gyertya pánikszerű felvásárlása folyik.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa