Itt a vége! De minek?

Immár hivatalosan is nyugtázták: a magyar gazdaság sem ússza meg a világméretű válságot. Amit hetek óta állítottak a szakértők, amit az ellenzék már napok óta hangoztat, azt tegnap Veres János pénzügyminiszter szájából is hallhattuk. A pénzügyi tárca ugyanis új makropályát készít a jövő évi költségvetés törvénytervezetéhez.

Bár tegnap komoly zavart okozott, hogy több médium egyenesen új költségvetésről számolt be, később pedig kiderült, csak a makromutatók módosításáról van szó, mindez azonban a lényegen nem változtat. Miközben az itt-ott feltűnő, mosolygós óriásplakátok és újsághirdetések a szebb jövő képét sugározzák, valószínűleg álom marad, hogy a tavalyi 1,1 százalékos és a 2008-as 2-2,5 százalék körül várható növekedés után a GDP jövőre 3 százalékkal bővüljön.

Az ország és különösen a politika előtt két út nyílik. Az egyik az elkeseredésé, a bűnbakkeresésé, a számokkal történő manipulálásoké. Ez biztosan fokozná a zavart. A másik pedig a sokak által immár évek óta szorgalmazott, jövőbe mutató kompromisszumkészségé. Talán éppen egy ilyen helyzet kell ahhoz, hogy csillapodjon az acsarkodás a pártok között? Hogy a tavalyi költségvetés körüli polémia helyett a jövőről essen szó?

Nem meglepő, hogy a kényes helyzetben lévő Gyurcsány Ferenc kormányfő egyeztetéseket kezdeményez, az is elképzelhető, hogy a sor tovább bővül. Ám kérdés, a politikusok – kormánypárt és ellenzék – valóban készek-e az egyeztetésre és a megegyezésre. Tegnap a költségvetési bizottság egyöntetűen – az amúgy fenntartásaikat hangoztató szocialisták szavazataival is – általános vitára alkalmasnak ítélte a költségvetési kiadások befagyasztásáról szóló liberális törvényjavaslatot. Reméljük, a sor hasonló gesztusokkal folytatódik.