A cseh incidens tanulságai

Az, hogy Václav Klaus nem szimpatizál az Írországban júniusban megbukott lisszaboni szerződéssel, nem újdonság. A cseh elnök az ír népszavazás eredményének közzététele után olyan vehemenciával üdvözölte – az európai politikai elit által amúgy szinte egyöntetűen elkeseredéssel fogadott – „nem” győzelmét, hogy az egyesek szerint valahol a politikai jó ízlés határát súrolta. Sokan úgy vélik, múlt heti dublini programja alakításakor sem annyira szűken vett politikai, mint inkább „ízlésbeli” (kimondatlan) szabályokat sértett, midőn demonstratív módon találkozott az ír milliárdos Declan Ganley-val. Ő volt ugyanis az, aki minden erejével a szerződés írországi megbuktatásán munkálkodott. Formailag ugyan van igazság Klaus azon érvelésében, miszerint ha az írek nagy többsége elutasította a lisszaboni szerződést, akkor mi kifogásolható van abban, hogy találkozik e demokratikus többségi mozgalom vezetőjével? Másfelől viszont az elnököt vendégül látó kormányt is az írek többsége választotta, és e kormány éppen hogy a szerződés hatálybalépését szeretné elérni. Amihez nem a legudvariasabb gesztus az utóbbit – ráadásul nem egy esetben igazából hazugságokkal – sarokba szorító kampány fő szponzorát megtámogatni.

Mindez azonban lehetne csupán Klaus változatos politikusi életútjának újabb színes epizódja, esetleg még egy apró csavar a lisszaboni szerződés eddig sem eseménytelen történetében. Ami az egész esetet más megvilágításba helyezi: minderre alig hat héttel azelőtt került sor, hogy Csehország átveszi majd az EU soros féléves elnökségét. Az a Csehország, amely maga is aláírta a nevezetes szerződést, s amely soros EU-elnökként – 24 ratifikált tagországgal a háta mögött – már csak hivatalból is köteles lesz mindent megtenni a lisszaboni dokumentum ügyének előmozdításáért. Klaus ugyanezen Csehország legfőbb közjogi méltóságaként ejtette szerét az említett találkozónak, ráadásul úgy, hogy nem magánemberként, hanem hivatalos látogatáson járt a zöld szigeten (még ha Ganley-val „magánvacsorát” is költöttek el).

És ez már nem a szerződés jövője miatt érdekes, hanem mert a majdani cseh EU-elnökség helyzetét nehezítheti tovább. Prága eleve hátránnyal indul, hiszen új tagállamként a cseh közigazgatás közvetlen tapasztalatok nélkül kényszerül nekiveselkedni a heroikus hat hónapnak. Tovább rontott ezen, hogy a jelenlegi elnökséget vezető Nicolas Sarkozy francia államfő a tőle megszokott aktivitással igyekszik minden ügyre rátenni a kézjegyét, nem egy esetben kényszerű keretek közé szorítva a csehek majdani mozgásterét. Ami ráadásul magától is szűkült a közelmúltban azzal, hogy a cseh kormány csúfos vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon, politikailag alaposan legyengítve azt a legitimációt, amely alapján felléphet. Más sem hiányzott még ehhez, mint hogy most meg a feje felett az államfő kezdjen a hivatalos cseh politikától eltérő irány mellett tüntetni.

Mindezeknek is eredménye, hogy Brüsszelben már-már alig titkolt aggodalomal tekintenek a „cseh fél év” elé, és terjed az a nézet, hogy „amit csak lehet”, meg kell csinálni még az idén. Diplomáciai körökben tudni vélik, hogy a jelenlegi francia elnökség még karácsony hetében is nagyköveti üléseket akar tartani, sőt, akadtak célzások egy esetleges rendkívüli csúcs összehívására is karácsony és újév között!

Régi tanulság, hogy minden elnökség – a tapasztalatokon és a képességeken túlmenően – saját egysége, diplomáciai integritása alapján is válhat meghatározóvá vagy téblábolóan vergődővé. Még nem késő Prága számára, hogy elkerülje az utóbbit, de az ilyen – végletes belső megosztottságot kifelé is demonstráló – Klaus-esetek az esélyek ellen dolgoznak. Valami, amiből nem árt, ha a jövőbeli elnökségek is okulnak.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője