Első a fiskális konszolidáció

- Voltaképpen mi győzte meg önöket arról, hogy a pénzügyi támogatást megszavazzák Magyarország számára? Ennyire rossznak találták a helyzetet?

- A körülmények ismertek. A pénzügyi válság feszültségeket generált a piacon, az árfolyam esetenként szélsőséges módon ingadozott, miközben mind nehezebbé vált az újabb hitelek felvétele. A kialakult helyzetben Magyarország az IMF és az Európai Unió segítségét kérte, erre válaszul közösen megvitattuk egy optimális pénzügyi csomag lehetséges tartalmát. Ennek eredménye a magyar hatóságoknak végül felajánlott segítség.

- A dolog azért keltett feltűnést, mert az effajta segítség már önmagában is elég szokatlan egy EU-tagország esetében, de még inkább az összeg tetemes nagysága.

- Igen, de az idők is szokatlanok, amiket megélünk. Különösen a Lehman Brothers összeomlása után igen súlyossá vált a helyzet, esetenként megbénultak a hitelpiac egyes szektorai. És bár a válság kezdetben a kifinomultabb pénzpiacú ipari országokat sújtotta, ez azonban továbbterjedt a feltörekvő gazdaságokra is.

- Cserébe önök most segítenek. De milyen feltételekkel? Elegendő a már elfogadott konvergenciaprogramot teljesíteni, vagy a rendkívüli támogatás további erőfeszítéseket is megkövetel?

- A feltételek ismertek, a magyar kormány is közzétette azokat. A legfontosabb a költségvetés konszolidálása, még akkor is, ha a növekedési kilátások romlottak, és ezért a 2009-re kilátásba helyezett 2,6 százalékos deficit elérése most nagyobb kihívást jelent.

- Megoszlanak a vélemények, hogy mi kínál gyorsabb kiutat: a kiadások visszafogása vagy a gazdasági növekedés serkentése? Hol legyen a hangsúly: a költségvetés vagy az adók csökkentésén?

- A jelenlegi körülmények között a költségvetés konszolidációja minden máshoz meghatározó jelentőségű előfeltétel. Vannak országok, amelyek korábban már átestek ezen a fázison, és ezért ma kedvezőbb helyzetből igyekeznek megbirkózni a válsággal, úgy, hogy közben a közkiadások is fenntarthatók. Mások a krízis kirobbanásának idejére nem jutottak eléggé előre ezen a téren, és ezért ma nem támaszkodhatnak a költségvetési politikára a helyzet menedzselésében. Ilyenkor a kilábalás megkerülhetetlen előfeltétele a költségvetési konszolidáció.

- Csakhogy ez további megszorításokat feltételez, ami még nehezebbé teszi az amúgy is lassuló pályára került gazdaságban a vállalkozás, a termelés, a növekedés felpörgetését…

- A gazdaságpolitikában a mindenkori ösztönzés stabil alapokon kell nyugodjon. Ennek az egyik legfontosabb feltétele a konszolidált költségvetés. Ezért kell ezzel kezdeni.

- A mostani válságból sokan azt olvasták ki, hogy az euró egyfajta védőernyőként szolgált a már belül lévőknek; a lengyel kormány például máris a csatlakozás felgyorsítása mellett döntött, és akadnak hasonló hangok Magyarországon is. Csakhogy éveken át sokfelől azt hangoztatták, hogy nem kell rohanni az euró felé, célszerűbb előbb szolid alapokra helyezni a nemzetgazdaságot. Kinek van igaza?

- Csak azt ismételhetem, amit mindig is mondtunk: szívesen látjuk önöket, ha úgy döntenek, hogy csatlakozni akarnak az eurózónához, az egyetlen feltétel, hogy teljesítsék a maastrichti kritériumokat. Másfelől mi nem sürgetjük e lépés megtételét. Minden országnak magának kell eldöntenie, felgyorsítja-e a felkészülést a tagságra. Az valóban tény, hogy az euró komoly védelmet nyújtott a nehéz időkben, újólag igazolva létének sikerességét.

- Arra sincs kilátás, hogy a kritériumokat – tekintettel a különleges körülményekre – rugalmasabban kezeljék?

- A kritériumokat az alapszerződések szintjén rögzítették, úgyhogy ha akarnánk sem módosíthatnánk rajtuk. De nem is áll szándékunkban eltérő interpretálással különbséget tenni tagországok között.

- És ha valamely ország egyoldalúan dönt az euró bevezetése mellett?

- Nem támogatnánk egy ilyen döntést. Egyébként sem gondolom, hogy bölcs lépés lenne. A közös pénz védelme akkor érvényesül, ha az az eurózóna tényleges tagságán alapul, vagy annak kilátásán, hogy erre hamarosan sor kerülhet. Márpedig mindenki tudja, hogy egy esetleges egyoldalú bevezetés csakis negatív reakciókat válthat ki.

- A Magyarországnak kínált pénzügyi csomag a bekövetkezett károk enyhítését szolgálja, de nem számol az okokkal, amelyek között az is szerepelt, hogy míg az eurózóna tagjait védték bizonyos eszközök és intézkedések, ugyanez a zónán kívül lévő EU-tagokra – a helyi bankok számára gyakran versenyt torzító módon – nem terjed ki. E téren nem fontolgatnak változást?

- Az euróövezet és a nem eurózóna közötti viszony lényege, hogy az előbbi bármikor szívesen látja az erre képes csatlakozni akaró tagországokat, megelőzőleg pedig kész segíteni őket a felkészülésben. De azt már nem reális elvárni, hogy mindazon eszközök, amelyek a monetáris unión belül léteznek, annak keretein kívül is igénybe vehetők legyenek. Cserébe a szerződés lehetővé teszi, hogy rendkívüli helyzetben nem eurótagoknak a segítségére siessünk. Ez történt most Magyarország esetében.

- Ami a válságot illeti, egyesek szerint a bizottság reakciója túl lassú volt… Emlékeztetnek arra, hogy egy-másfél évvel ezelőtt szakértők már figyelmeztettek a veszélyre, ám az önök gazdasági előrejelzése még tavasszal is mindezt figyelmen kívül hagyta.

- Szerintem azok, akik azt mondják, hogy az EU vagy a bizottság nem lépett fel kellő módon, egyszerűen nem értik, mi történt az elmúlt néhány hétben. Úgy gondolom, senki – és amikor „senkit” mondok, egyaránt gondolok EU-intézményekre, -tagországokra, az Egyesült Államokra, az IMF-re és így tovább – nem számolt azzal, hogy így kell megküzdeni a mostanra kialakult helyzettel. Mindannyian most tanuljuk – miközben tesszük –, hogyan kezeljük ezt a pénzügyi válságot, amely a legsúlyosabb a harmincas évek óta. Egyébként pedig az Európai Központi Bank szerepe a válságban meghatározó volt, és nem csupán EU-méretekben, de globálisan is. Ez, valamint az, ahogy a tagországok igen gyorsan és határozottan reagáltak, nagyon is pozitív volt.

- Barroso bizottsági elnök arról beszélt a napokban, hogy „szélesíteni kell a gazdasági koordinációt”. Mit kell érteni ez alatt? Ki koordinálna kiket és miről?

- Barroso elnökkel közösen tartott sajtóértekezletünkön együtt ismertettük azt a keretprogramot, amely a pénzügyi válságon túlmutatva a reálgazdaságra is igyekszik hatni. Lényege, hogy többet érhetünk el, ha egyeztetünk olyan területeken is, ahol a nemzeti kompetencia érvényesül. Erre tanított minket a pénzügyi szektorban megélt nehézségek sora, mikor bebizonyosodott, hogy csakis európai kiterjedésű stratégia nyújthat hatékony védelmet az egyes bankoknak. Ugyanez a felismerés vezet most a reálgazdaság esetében. Nem cél, hogy mindenki ugyanazt csinálja, de az már igen, hogy koordináljuk a különböző dolgok alkalmazását.

- Valahol ezt hivatott szolgálni már ma is a mindenkori tavaszi „gazdaságpolitikai” EU-csúcs meg sok egyéb. Mi jöhetne még?

- Közelítsük a kérdést a részletek felől. Mondjuk vegyük az autóipar esetét. Mi a jobb: ha minden tagország maga juttat támogatást a gyártóinak, vagy ha európai szinten hozunk létre olyan közös alapot, amelyből a környezetbarát technológián alapuló gyártást ösztönözzük, biztosítva egyúttal versenyképességüket a világ többi gyártójához képest? Meggyőződésem, hogy a második megközelítés a helyes. De mondhatnám a foglalkoztatást is: hatékonyabb lehet az előrelépés, ha európai szinten egyeztetünk a munkaerőpiac reformjáról, általánossá téve például a rugalmas biztonság („flexsecurity”) alapelvét, mint ha minden tagország maga hoz intézkedéseket. Az előbbi akkor is eredményesebb, ha a tényleges kompetencia megmarad nemzetállami hatáskörben. Egyszóval gazdaságaink összefonódása, az egységes piac ténye ma már annyira meghatározó, hogy a gazdaságpolitika formálásakor nem ragadhatunk le nemzetgazdasági szinten.

Szocialista politikusként 1982-től munkaügyi, majd 1986-tól 1991-ig közigazgatási miniszter volt Spanyolországban. 1997–2000 között a spanyol szocialista munkáspárt (PSOE) vezetőjeként tevékenykedett, 2004 óta az EU gazdasági és pénzügyi biztosa.

Házas, két gyermeke van.

Szocialista politikusként 1982-től munkaügyi, majd 1986-tól 1991-ig közigazgatási miniszter volt Spanyolországban. 1997–2000 között a spanyol szocialista munkáspárt (PSOE) vezetőjeként tevékenykedett, 2004 óta az EU gazdasági és pénzügyi biztosa.

Házas, két gyermeke van.-->