Fogyasztókúra előtt

Elszomorító volt a múlt hét végén közzétett növekedési adat, amely szerint Magyarország GDP-je 2008 harmadik negyedévében mindössze 0,8 százalékkal haladta meg 2007 azonos időszakának a teljesítményét. Sőt, az idei második negyedhez képest már szerény negatív irányú elmozdulást (–0,1 százalék) jelez a statisztika. Vagyis a magyar gazdaság növekedési problémái már az októberi válság tetőzése előtt, önmagukban is rendkívül súlyosak voltak. Ezt az érzésünket megerősíti a cseh és a szlovák gazdaság friss GDP-bővülési adata: Csehország 4,7 (az előző negyedévhez képest kereken 1), Szlovákia pedig 7,1 százalékos gazdasági növekedést ért el az idei harmadik negyedévben. Vitathatatlan persze, hogy jövőre a bővülés jelentősen lassul ezekben az országokban is, azonban náluk még a nyugat-európai recesszió körülményei mellett is elérhetőnek látszik a 2-3 százalék körüli növekedési ütem, miközben Magyarországon a GDP-változás prognózisa immár konszenzuálisan a negatív tartományba került.

Időközben ugyanis napvilágot látott: a stagnáló GDP-t a nyári hónapokban úgy sikerült elérni, hogy közben a magyar háztartások pénzügyi egyensúlyi helyzete új mélypontra került: a lakosság nettó finanszírozási igénye elérte a GDP 0,6 százalékát. Bár nem nőtt tovább az új hitelek felvétele, de a csúcspont közeli szinten maradt, miközben a megtakarítások csökkentek. Kulturális értelemben persze ez nem jelent újdonságot: az utolsó évtizedben a jövedelemalakulás szempontjából nehezebb periódusokra a magyar lakosság mindig fogyasztássimítással reagált: 2000-ben például szerény reálkereset-növekedés mellett 5 százalékkal nőtt a háztartások fogyasztása, 2004-ben a csökkenő bérek 3 százalékos fogyasztásnövekedéssel párosultak, de a tavalyi közel 5 százalékos reálkereset-csökkenést is sikerült alig 2 százalékos fogyasztásmérsékléssel átvészelni. Az életvezetési mintákban tehát racionális óvatossági megfontolásoknak nyomát sem látjuk; s mivel az értékvizsgálatok alapján a magyar népesség töretlen optimizmusáról is aligha beszélhetünk, valószínűleg inkább egyfajta irracionális, felelőtlen fatalizmust vélhetünk feltűnni a zabolátlan fogyasztási kedv mögött.

Mindez duplán üt majd vissza a jövő évi fogyasztási és GDP-növekedési folyamatokban. A nyakig eladósodott lakosságnak – különösen a szigorúbb hitelezési feltételek mellett – immár szinte semmilyen tere nem marad a fogyasztás simítására. A kényszerű költségvetési restrikció miatt a reálkeresetek mintegy 4-5 százalékkal csökkennek jövőre – ez pedig ezúttal szinte egy az egyben megmutatkozik a fogyasztásmérséklésben is. Ráadásul a negatív fogyasztási következményeket fokozza, hogy eközben csökken a foglalkoztatottak és nő a munkanélküliek száma, vagyis a szerényebb fogyasztási lehetőségű csoportok aránya emelkedik, míg a középosztályba tartozóké csökken. A katasztrofális jövedelmi és fogyasztási folyamatok mellett sovány vigaszt legfeljebb az egyensúlyi folyamatok javulása adhat: az importfogyasztás visszaesése miatt a magyar külkereskedelmi egyenleg ismét pozitív lehet. A növekedési és a szerkezeti problémák viszont nem oldódnak meg, és szomorúan konstatálhatjuk, hogy az egyszázalékos visszaesés, amellyel a legutolsó módosított költségvetés számolt – és amely néhány hete még inkább óvatos, konzervatív prognózisnak látszott – ma már inkább derűlátónak tűnik. Különösen aggasztó, hogy a negatív növekedési és fogyasztási sokk régóta nem tapasztalt rossz hangulatban éri majd a gazdaságot, illetve a lakosságot – a gazdasági közérzeti mutatók ugyancsak mélyponton vannak. Ebből a válságból ismét lehet tanulni, de előbb meg kell birkózni vele; a sokk szinte a rendszerváltás mértékét idézi majd.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója