Szigorúbb szabályokat

Nyilvánvalóan az lenne ideális, ha minél több vállalkozás jönne létre és prosperálna, növelvén a versenyt és elősegítvén a fogyasztói jólétet. Csak hát a piacgazdaság velejárója, hogy cégek alakulnak és meg is szűnnek. Ez természetes, hiszen nem mehet mindenkinek jól, recesszió idején pedig egyenesen botorság az ideális vagy legalábbis a mindennapi állapot után sóhajtozni. Különösen, hogy nálunk elég régóta küszködnek már a cégek, elsősorban a kisvállalkozások, és úgy látszik, minden törekvés ellenére sem találunk rá gyógyírt.

Vagy kevés lenne az erőfeszítés? Ami a jogszabályi hátteret illeti, elegendő is, meg nem is. Az utóbbi egy-két évben például számos lényeges, pozitív elemet tartalmazó gazdasági törvény született, a versenyképesség serkentését célzó, a társasági jogot megújító, a cégalapítást könnyítő, a vállalkozások adminisztratív terheit csökkentő szabályozásban például kétségkívül óriásit léptünk előre. Még azzal együtt is, hogy a változások nemegyszer sokkolták a jogalkalmazókat. Lám, alig fél év alatt bevált az elektronikus cégbejegyzés. És előbb-utóbb eljön az idő, amikor nem feltétlenül az induló vagyon, a kötelező tőkeminimum összege, hanem a piaci szereplés adja meg a társaság súlyát, rangját. Feltételezhetően azonban inkább utóbb, amennyiben üzleti kultúránk a kívánatos szintre kapaszkodik.

Ma még azonban gyakori a cégvezetői felelőtlenség, hanyagság. A fizetőképesség és a fizetőkészség változatlanul gond, vegetálásra vagy még inkább az üzlet feladására kényszeríti a piaci szereplőket. A vállalkozások egymást rántják bajba. Hiába él például a lánctarto-zások mérséklését célzó törvénycsomag, úgy tűnik, bizonyos káros gyakorlatokon nem tud változtatni, legalábbis még nem érzékelhető a remélt tisztulási folyamat. Az inkorrekt fizetési gyakorlat és a körbetartozás pedig a társaságok ezreit lehetetleníti el.

És miközben rendelkezés könnyíti a cégalapítást, hiányoznak az átmeneti likviditással küszködő vállalkozások reorganizációját elősegítő, a menthetetlen társaságokat a gazdasági forgalomból gyorsan kivezető, illetve a megfelelő hitelezővédelmi, valamint a csalárd cégvezetőket, tulajdonosokat kellő szigorral büntető szabályok. Pontosabban vannak, de korszerűtlenek, alkalmazhatatlanok, erőtlenek. A sokszor módosított csődtörvény például már régóta nem éri el célját, a nemrégen bevezetett „wrongful trading” és a rosszhiszemű vagyonátruházás regulái bonyolultak, hatástalanok. A cégbírák nem tehetnek semmit, ha rendre újabb és újabb gazdasági társaságoknál konstatálják akár ötvenedszer is ugyanazokat a neveket a cégalapítók, vezető tisztségviselők között. Hiszen vállalkozni lehet. A társaság tönkremehet mindenféle csalárdság nélkül is, és tulajdonosainak, vezetőinek jogukban áll újat létrehozni.

A felszámolók ugyancsak tehetetlenek a kiürített, vagyontalan cégekkel szemben, amelyeknél általában nem találnak iratokat, és rendszerint bottal üthetik az ügyvezető nyomát. Régóta hangoztatják, hogy mit sem érnek a felszámolási szabályok, ha nem növelik a vezető tisztségviselők és a meghatározó befolyású részvényesek felelősségét. Tavaly végre a parlament elé került a csődtörvényt módosító javaslat, amely – a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel – két évre eltiltotta volna a fenyegető fizetésképtelenség ellenére hanyagul eljáró és emiatt a társaság vagyonát csökkentő vezetőt a tisztségviselői poszttól, és emellett rögzítette a többségi tulajdonos felelősségét is. A szigorú és a szakemberek szerint a felszámolások számára is kiható önálló képviselői indítvány mögül azonban – nem tudni, milyen okból – kihátráltak az előterjesztők.

A szerző a Világgazdaság munkatársa