Pénzeső

Ingoványos terepre téved az, aki a monetáris politika nem hagyományos eszközeinek bevetését javasolja. A globális pénzügyi válság kapcsán a nyugati szaksajtóban is komoly vita folyik arról, mi illik bele a központi bankok szerepkörébe. A nullához közelítő rövid lejáratú kamatlábak hatástalansága miatt mindenesetre több vezető jegybank máris szokatlan eszközökhöz nyúlt: közvetlenül vásárol állampapírokat, vállalati kötvényeket, sőt, akár még részvényeket is.

Magyarország esete más. Miközben a gazdaság nálunk is mélyrepülésben van, itt a kamatpolitikát nem a defláció réme tartja gúzsban, hanem a magas adósságállomány miatt kialakult pénzügyi sérülékenység. Surányi György ezt oldaná fel azzal, hogy a jegybank az alapkamat szinten tartása mellett teremtsen forrást egy kedvezményes kamatozású hitelhez egy fejlesztési intézeten keresztül.

Noha a jegybanktörvény kifejezetten tiltja, hogy az MNB bármilyen formában közvetlen finanszírozást nyújtson az államnak, egy államháztartáson kívül eső intézménnyel ez elvileg kikerülhető. Ráadásul az Európai Központi Bank, amely ugyan nehezményezi, hogy az MNB tavaly ősszel megállapodást kötött az elsődleges forgalmazókkal, most maga is közvetlen állampapír-vásárlásokat fontolgat. Tehát, noha a törvény szellemével nem állna összhangban egy ilyen megoldás, jogilag nehezen lenne támadható.

Annál komolyabb fenntartás lehet a kettős kamatszint bevezetésével szemben, hogy az vajon miként működne a pénzügyi szektorban, és hogy az így teremtett pluszlikviditás milyen hatással lenne az inflációra, az állampapírpiacra, a forint árfolyamára – végső soron a jegybanki alapkamat mértékére. Mint ahogy az is kérdés, lehet-e ezzel egyáltalán érdemben élénkíteni a külső és belső kereslet hiányától szenvedő gazdaságot.

Bár az új típusú megoldásoktól nem kell eleve elzárkózni, a csodavárás most sem indokolt.