Hol is tart valójában a magyar gazdaság?

Az utóbbi néhány hónapban kialakult, sok pozitívumot mutató helyzetet a Videoton szemszögéből vizsgálva több okot látok az óvatosságra, mint az optimizmusra. A kilábalási periódus szerintem sokkal lassabbnak, hoszabbnak ígérkezik, mint ahogy sokan gondolják.

A válság kialakulásának egyik fő oka abban rejlik, hogy a pénzpiacok működése elszakadt a valós közgazdasági értékrendtől, azaz nem a hosszú távú, kockázatot is figyelembe vevő hozam vált irányadóvá.

Most megint mintha rózsaszínbe úszna át az általános jövőkép. A magamfajta gyakorló vezetőben felmerülhet a kérdés, hogy akik a válság során meglehetősen levizsgáztak, most hirtelen megvilágosodtak-e, vagy csupán egy újabb önszuggesztió indult meg a mielőbbi kilábalás iránti vágytól vezérelve.

Vállalati szemszögből vizsgálva több jelenségről kiderül, hogy hatása egyszeri. Közismert, hogy az elmúlt egy évben a „tehetős” országok óriási öszszegeket pumpáltak a gazdaságba a pénzintézetek feltőkésítésére, valamint a gazdaság élénkítésére. Mindenki egyetért abban, hogy az élénkítő csomagok nagyságukból adódóan megismételhetetlenek, nem tarthatók fenn hosszú távon. Ebből viszont az is következik, hogy kifutásukkal az általuk generált kereslet is megszűnik. Ha mindez az előtt történik, hogy a gazdaság magára találna, a globális kereslet csökken.

A globalizált iparágakban, mint az autóipar, ez rövidesen be is következik, hiszen a több ország által is bevezetett roncsprémiumok hatása fokozatosan megszűnik. Nálunk ezzel a hatással azon beszállítók szembesülnek majd, akik a programok által preferált alacsony kategóriás autók részegységeinek a gyártásában érintettek.

Egy másik, hazai példa: a kereskedelmi mérleg feltűnően nagy javulását nem csak a lakossági fogyasztáshoz és a beruházások elmaradásához kötődő import csökkenése okozta, az ipari termeléshez kapcsolódó behozatal is jelentősen visszaesett. Derűlátó megközelítésben értelmezhetjük úgy, hogy a jövőben az export jelentősen kisebb importhányadból is megvalósítható. Közelebbről szemlélve azonban kiderül, hogy a jelenség mögött a nagy exportot lebonyolító cégek készleteinek a csökkenése húzódik meg. Ennek oka részben a válság által kikényszerített készletoptimalizálás, amely hosszabb távon is fennmaradhat, de még inkább az, hogy a leapasztott termelési volumen kisebb készletszinttel is elérhető. A helyzet normalizálódása az import megugrását hozza majd, amikor a válság okozta riadalomban radikálisan leapasztott készletek visszaállnak a hatékony termelés által megkövetelt szintre.

A számottevően visszaesett termelés összességében kevesebb forgóeszközzel valósítható meg, ez a jól működő cégeknél – a nálunk lévő multik többnyire ilyenek – a romló eredményesség ellenére az idén egyszeri, nagyon kedvező cash flow-t eredményez. Nagy a veszélye annak, hogy a felszabaduló forgóeszközök a 2009-es év lezárása után az eddiginél számottevően nagyobb osztalék formájában kikerülnek az országból, ezért a nettó működőtőke-beáramlás jelentősen visszaeshet, amelyre a pénzpiacok negatívan reagálhatnak.

A politikusok, sőt a makroközgazdászok is hajlamosak túlbecsülni a reálgazdaság reagálási sebességét. Nem veszik figyelembe, hogy ezek a folyamatok természetüknél fogva hónapokig, sőt évekig is eltartanak. Ebből rendkívüli gondok adódhatnak, hiszen egy koraszülött értékelés arra a teljesen téves következtetésre vezethet, hogy az adott tényező változására a gazdaság nem érzékeny, holott éppen az ellenkezője az igaz.

Így például érdemes figyelembe venni, hogy ha be is indul a gazdaság, az csak késleltetve növeli a foglalkoztatottságot. A termelő cégek ugyanis a válságra reagálva nemcsak a létszámot csökkentették, hanem a műszakszám és a túlóra tekintetében is a korábbinál jóval alacsonyabb szintre álltak be. A növekvő megrendelésállományt a cégek első megközelítésben bizonyosan a meglevő munkavállalókra építve próbálják majd teljesíteni, pláne, hogy a megtartott létszám kissé nagyobb a jelenlegi termeléshez szükségesnél, köszönhetően például a munkahelymegtartó programoknak, de a vezetők normál emberi reakciójának is.

Osztom a vélekedést, hogy a globális kereslet csak valamikor a 2011-es évben indul javulásnak. Ennek hatása a belföldi keresleten csak jóval később tükröződik. Exportpiacaink bővítéséhez viszont elengedhetetlen a megfelelő árfolyam, a kellően gyenge forint. Az elmúlt hetekben-hónapokban tanúi lehettünk 270 forint alatti euróárfolyamoknak is, ez nemcsak indokolatlan az ország mai helyzetéhez képest, de alkalmatlan is arra, hogy a versenyképességet biztosítsa. Fontos kimondani: sem most, sem a leendő választások után nem szabad, hogy a forint árfolyamának alakításában a versenyképességet alárendeljék rövid távú belpolitikai vagy költségvetési szempontoknak.

A beruházások és termelőkapacitások alaposabb vizsgálata viszont némi derűlátásra adhat okot. A termelő beruházások alacsony szintje ugyanis a válságban nem azt jelenti, hogy rosszak a növekedési kilátások. Ez csak akkor lenne igaz, ha az alacsony beruházások nagy kapacitáskihasználtság mellett valósulnának meg. Esetünkben a krízis miatt sokkal kedvezőbb a helyzet: a termelő cégek a válságra a kapacitáskihasználtság jelentős csökkentésével reagáltak. Ezek a termelőkapacitások azonban fennmaradtak, hiszen a válság globális, nincs értelme azokat máshová telepíteni. Ebből viszont következik, hogy ha a globális kereslet növekszik, azt gazdaságunk újabb jelentős beruházás nélkül tudja majd követni.

A szerző a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója