késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Újabb kísérlet a Tobin-adó tervének felélesztésére
A szóban forgó adó alkalmazásának ötletét még a hetvenes években vetette fel James Tobin Nobel-díjas közgazdász, akinek egyik nevezetes kijelentése az volt, hogy „némi homokot kell szórni a nemzetközi pénzügyi rendszer gépezetébe”. Tobin akkor az árfolyamok túlzott kilengése miatt aggódott. Mint érvelt, az egyes országokba és onnan kifelé tartó, rövid lejáratú pénzmozgást megadóztatva csillapítani lehetne a spekuláció mértékét, emellett némi mozgásteret lehetne teremteni a belföldi makrogazdasági politika céljára.
Az ötletet azóta felkapták a nem kormányzati szervezetek és érdekvédő csoportok, amelyek kettős hasznot láttak a dologban: ideális méretűre lehet visszanyesni a pénzvilágot, emellett jövedelmeket lehet teremteni más célok – külföldi segélyek, oltóanyagok, zöldtechnológiák és hasonlók – megvalósításához. Az elképzelést akkor magukévá tették (megjósolhatóan) francia és más kontinentális európai politikusok. Mielőtt azonban Turner felvetette volna az elgondolást, a világ két legfontosabb pénzügyi központjának helyet adó Amerika és Nagy-Britannia egyetlen gazdaságpolitikai személyiségétől sem lehetett volna méltató szavakat hallani a tervről.
A Tobin-adóban az lenne a szép, hogy alkalmazásával el lehetne tántorítani a rövid lejáratú, spekulációs műveletektől a hoszszabb távra szóló, nemzetközi befektetési döntések kára nélkül. Vegyünk példaként egy 0,25 százalékos adót az összes, államhatárokon átnyúló pénzügyi tranzakcióra. Ezzel egy csapásra ki lehetne iktatni azokat az ügyleteket, amelyekkel az adott kulcsnál kisebb mértékű hasznot szeretnének realizálni a különböző piacok között. Az ilyen gazdasági tevékenység társadalmi hasznossága amúgy is vitatható, mégis óriási erőforrásokat köt le mind szellemiekben, mind számítástechnikai kapacitásban, ezért eme kereskedés elhalása miatt nem kellene bánkódnunk.
Eközben a tágabb időhorizonttal dolgozó és nagyobb megtérülést célba vevő befektetőkre nem lenne elrettentő hatással ez az adó, így a tőke tovább áramlana a megfelelő irányok szerint. Az eljárás nem akadályozná meg a pénzügyi piacokat abban, hogy megbüntessék a gazdaságukat hanyagul menedzselő kormányokat.
Emellett elvitathatatlan, hogy az adóval jelentős – évente akár több százmilliárd dollár összegű – bevételt lehetne generálni. Bármi legyen is a végösszeg, nagy biztonsággal lehet állítani, hogy annak mértéke meghaladja akár a külföldi segélyekét, akár bármely hozadékot, amelyet a dohai forduló lezárásától várni lehetne.
Amint az megjósolható volt, a felvetést keményen bírálták mind a londoni City, mind a brit pénzügyminisztérium köreiből. A kritikák többsége azonban elvétette a célt. Egyesek azt firtatták, az eljárás miért a rövid lejáratú tranzakciókat sújtaná, holott tudniuk kellene, éppen ez a Tobin-adó célja. Mások azzal érveltek, a terv nem tudja kezelni a pénzügyi piacok zavarai mögött megbúvó ösztönzési problémákat, holott erre más, kipróbált eszköz sincs. Megint mások szerint az eljárás veszélyeztetné London pénzügyi központ státusát, mintha nem tudnák, hogy egy globális viszonylatban alkalmazandó eszközről lenne szó. Végezetül: volt, aki azzal érvelt, hogy az offshore központok révén könnyen ki lehet játszani az adót, holott ezzel a kihívással már most is szembesülni kényszerül az egész pénzügyi szabályozási rendszer.
Bármiként legyen is, Dean Baker a washingtoni Center for Economic and Policy Research kutatóintézettől helyesen állapította meg, hogy számos kreatív mód lenne a Tobin-adó megkerülésének megakadályozására. Képzeljük csak el – mondta a kutató –, milyen hatása lenne annak, ha egy-egy pénzintézeti beosztottnak 10 százalékot ígérnénk a főnöke által elcsalt adó összegéből. Mindez erőteljes ösztönzés lenne a hatékony önellenőrzéshez.
Amin pedig a Tobin-adó sem segíthet, az a pénzügyi piacokon hosszú távon érvényre jutó torzulás. Ilyen adóval például nem lehetne megelőzni az amerikai–kínai kereskedelmi egyensúly hatalmas hiányát, sem azt, hogy felduzzadjon a globális megtakarítások áradata, és ez időzített bombává váljon a globális gazdaság számára. Nem lehetett volna megvédeni az európai és más államokat attól, hogy elárassza őket az Egyesült Államokból érkező, toxikus jelzálog-értékpapírok özöne. A szóban forgó adónemmel nem lehetett volna eltántorítani kormányokat a külső hitelekből finanszírozott, fenntarthatatlan fiskális és monetáris politika folytatásától. Mindezekre a problémákra más makrogazdasági és pénzügyi gyógymódokat kell találni. A Tobin-adó azonban megfelelően erős hangú üzenet lenne a címzetteknek arról, mi annak a kaszinónak a valós társadalmi értéke, amelyet globális pénzvilágként ismerünk.
A szerző a Harvard Egyetem politikaigazdaságtan professzora
Copyright: Project Syndicate, 2009
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.