2015: (már majdnem) a megújulók éve lesz?

Ez esetben tekintsünk el attól, hogy párhuzamot vonjunk, netán kapcsolatot keressünk az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárás és a legújabb kor embere által a légkörbe egyre nagyobb mértékben kibocsátott üvegházhatású gázok között. (A politikusok már úgyis kimondták: van kapcsolat.) Elégedjünk meg annyival, hogy a britek sem szeretik már a fosszilis energiával működő, nem hatékony erőműveket, ellenben rajonganak a megújuló energiaforrásokért, amennyiben azok nem rontják az összképet, nem zajosak, és még véletlenül sem a saját kertjük/hétvégi házuk/farmjuk/stb. közelében épül fel. Félreértés ne essék, vélhetően ugyanígy gondolkoznak ezzel a dologgal kapcsolatban az unió többi államában élő polgárok, és valljuk be, néha mi is.

A fentiekhez tegyük hozzá a másik fontos tényt: a fosszilis energiaforrásokat azért nem hívják megújulóknak, mert ezek készlete véges. Azaz egyszer elfogynak. Márpedig az emberiség történetében még nem volt olyan hasonlóan fontos dolog, ami elfogyott volna. A szakértők persze rögtön azzal érvelnek, hogy nem tudhatjuk pontosan, miből mennyi is van még a föld alatt. Nem, valóban nem. De a technika jelenlegi állása, valamint az egyre emelkedő kőolaj- és gázárak mellett mégiscsak elindultak olyan innovációs, politikai és gazdasági folyamatok, amelyek mellett ma már nem mehetünk el egy vállrándítással.
Példának okáért az unió már 12 évvel ezelőtt eltökélte, hogy 2010-re kétszeresére növeli a megújuló energiaforrások akkori részarányát – nem beszélve a még korábbi kiotói mechanizmusokról. Szép terv, azonban mára kiderült: a tervezett 12 helyett várhatóan a 10 százalékot sem éri el a megújulók részaránya az öreg kontinensen. Nem probléma, fussunk neki még egyszer – gondolhatnánk. A következő évtized végére az uniós szakemberek 20 százalékos megújulóenergia-arányt határoztak meg célként, ismételten. Ha gonoszkodni szeretnék, erre azt felelném: nézzük meg 2015-ben, hogy mit várunk 2030-ra. De nem. Ezúttal optimista leszek, és bízom abban, hogy rövid időn belül mások is észreveszik: a fosszilis energiaforrások ideje lassan leáldozott, a készletek pedig fogyóban.

Itt tartunk most. Hogy ez mit jelent Magyarországra nézve? A rendszerváltástól napjainkig nagyjából 10 százalékkal csökkent ugyan a hazai össz-
energiafelhasználás, ugyanakkor az import-energiahordozóktól való függőségünk csaknem eléri a 80 százalékot. Pedig régen még azt tanultuk, hogy a helyben „megtermelt” és fel is használt termék, szolgáltatás sokkalta olcsóbb, mint a szállítási költségekkel terhelt hasonló – igaz, terméke is válogatja. Márpedig a fentieket figyelembe véve a benzin ára várhatóan nem nagyon fog visszaesni a taxisblokád idején inkriminált ár közelébe sem.
Egy fosszilis erőforrásokban szegény országnak talán éppen azzal kellene keresnie a kiutat, hogy a hatékonyságnövelést, illetve, ahol lehetséges, a megújuló energiaforrások használatát próbálja előtérbe helyezni ahelyett, hogy az importkitettségét tovább növeli. Erre pedig minden adottsága megvan. Az utóbbi évtizedben robbanásszerű fejlődésen ment át a megújuló-iparág, de a tüzelőt egyre hatékonyabban felhasználó kazánok is sorra jelennek meg a piacon. És ezeket nem feltétlenül földgázzal kell ellátni.

Az unió, de ezen belül Magyarország is a biomassza-felhasználásban látja a legjobb megújulópotenciált. Talán nem véletlenül, hiszen a jelenleg használt mezőgazdasági földterület mintegy 20 százaléka, közel egymillió hektár hasznosítható energetikai növénytermesztés céljára. Hogy ez eddig is itt volt, de nem használtuk ki? Valóban így van. Az unió ugyanis mindeddig terményalapú támogatást fizetett a gazdáknak, s mivel az élelmiszer-alapanyagok termelése kifizetődőbb, mint az energiafüveké, ráadásul az unió át is veszi a megtermelt termést, ezért a gazdákat nem tették érdekeltté a megújuló energiaforrások előállításában. Eddig.
Az unió azonban bevezette a területalapú támogatás fogalmát, ezt elviekben 2010-től az újonnan csatlakozott országoknak is át kell venni, persze jó szokás szerint nálunk még nem született erről döntés. Ez esetben a terménnyel szemben a földterület alapján jár a támogatás, ami kivételes alkalmat biztosíthat mezőgazdasági városok vonzáskörzetén belül energianövények termesztésére, majd azok helybeli, elsősorban fűtési célra történő hasznosítására.

Magyarország földrajzi és településszerkezeti adottságaival számolva – nagyjából 1000-1200 kistelepülés jöhet alapvetően szóba – szerintem ezt lehetne jelenleg a legjobban hasznosítani: kisméretű, decentralizált, de önellátó településeket létrehozni. Ahol a környező földeken megtermelt energianövényeket – a gazdákkal kötött hosszú távú szerződések keretén belül – a település saját fűtésre és áramtermelésre használja fel, ahol azok a gazdák, akik megmaradtak a hagyományos növénytermesztésnél, a keletkező hulladékot is értékesíthetik. Természetesen más, helyi viszonyok által determinált megújuló források is árnyalhatják a képet: a szél- és napenergia, a szennyvízből és az egyre több gondot jelentő szilárd hulladékból származtatott energia mind szóba jöhető forrás. Ezek alapján egy olyan komplex rendszer építhető fel, amely – legalábbis a kisebb települések esetében – a hatékonyság növelése mellett a gazdaságot is élénkítené, de a klímavédelem területén is komoly segítséget nyújthatna.

Most 2009. decembert írunk. A területalapú támogatásról egyelőre nincs hír.
Szóval, ki mit csinál majd 2015-ben?

A szerző a Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. elnök-vezérigazgatója