A múlt bűneit fizetjük: az eurókamathoz képest mindig magasan vagyunk

A kamatszint persze nem önálló döntés, miután a forint árfolyama szabadon lebeg, s a nemzetközi tőkemozgások sem ütköznek akadályba.
Arra már rájöttek az illetékesek, hogy nem ígérkezik gyümölcsöző vállalkozásnak a devizahitelezés betiltása, mivel az túl könnyen kijátszható lenne. Értelme sem sok lenne, hiszen papíron már csak (azaz még mindig) öt évre vagyunk az eurótól, aki ennél hosszabb időre adósodik el, annak elvileg meg kellene fontolnia az eurókölcsön felvételét.

A baj éppen azzal van, hogy amíg nem tudjuk elhitetni a hozzáértőkkel, hogy márpedig 2014-ben vagy 2015-ben itt euró lesz, és ezért mindent megteszünk, addig a devizaadósság csak a sérülékenységünket növeli. Az egyetlen mód tehát, hogy a devizahitelek ne legyenek túlzottan vonzók, éppen a felelős pénzügyi gazdálkodás, amely egyben közelebb is visz az euró bevezetéséhez. Ez azonban csak látszólag ördögi kör, valójában egy pozitív spirál, amelyből tisztán hasznunk lenne.

Lehet-e ennek az első jele az alacsony alapkamat? Ezt majd eldönti az idő, de fontos lesz az ügyben, mit tesz a következő kormány, és az is, hogyan adja el a publikumnak. Nem a csillogóbbnál csillogóbb konvergenciaprogramok sorára kell koncentrálni, sokkal inkább a gazdaság megerősítésére. Emellett pedig le kellene szokni az utóbbi évekre jellemző inflációgerjesztő lépésekről is. Ezek ugyanis szintén vastagon benne vannak a magas kamatszintben. Mutathat ugyan jól egy pénzügyminisztériumi számításban, hogy mennyi pluszbevétel jött a magasabb áfából vagy jövedéki adóból, ha még öt év múlva is ennek az inflációs terhét nyögjük.