Hitel

Pénzre nincs, hitelre viszont szüksége van Görögországnak; ezt a paradoxont kell feloldaniuk mai találkozójukon az uniós vezetőknek. Hitel alatt a befektetői bizalmat erősítő garanciákat, szavahihetőséget kell érteni. Athénnak ebből már nincs, az eurózónának még van, bár egyre kevesebb. Az eurózóna átvitt értelemben vett hitele nélkül Görögország csak olyan magas kamatra kap valódi hitelt, hogy azt már lassan képtelen törleszteni.

 A helyzeten úgy lehetne segíteni, hogy az eurózóna hitelt érdemlő módon jelzi a befektetők felé: szükség esetén kész mentőövet dobni, vagyis valódi hitelt adni Athénnak. Görögország persze az eurózóna hitelét is rontja. Hogyan fordulhatott elő, hogy egyik tagja a GDP 13 százalékát megközelítő költségvetési hiányt halmozott fel? Csalással, megtévesztéssel, a statisztikák meghamisításával persze. De nem lehetett volna védekezni ez ellen? Hiszen eddig is nyilvánvaló volt, hogy valamely tagjának adósságválsága az eurózóna egészének ártana, és éppen ezért létezik egy stabilitási paktum is, amely a felelős gazdálkodás kikényszerítésére hivatott. Nos a jelek szerint ez a paktum nem elegendő a stabilitás biztosítására. Németország teljes joggal követeli, hogy Görögország megsegítésének előfeltételeként szigorítsanak a jelenlegi szabályozáson. Ha az nem kényszeríti rá a tagállamokat az előírások betartására, akkor valóban keményebb szankciókra van szükség. És ha egy tag végképp nem tartja magát a közös játékszabályokhoz, nincs helye a klubban. Miért ne lehetne ezt is egyértelművé tenni?

Az eurózóna hitelének visszaszerzéséhez most határozottságra van szükség. Határozottan ki kell állnia bajba jutott tagja mellett, hiszen amíg tag, addig problémája a közösség egészének a problémája. De még határozottabban kell jeleznie azt is, hogy ilyesmi többé nem fordulhat elő.