Az amerikai tükör

Mialatt Európa a görög válsággal küszködik, ezenfelül a fiskális politikai restrikció kényszere, illetve az érdemi gazdasági növekedés beindításának nehézsége között őrlődik, az amerikai gazdaságpolitikában egyértelmű fordulat jelei mutatkoznak. Ennek pedig – az ázsiai gazdaságok súlyának jelentős felértékelődése ellenére is – ma is világgazdasági jelentősége van, közvetlen hatással a meghatározó európai gazdaságokra, mindenekelőtt Németországra. A német áttételen keresztül ugyanakkor az amerikai gazdaságpolitikai változások közvetetten a többi európai, így a magyar gazdaság kilátásait is alapvetően befolyásolják.

A válság során az amerikai gazdaságpolitika időtlen idők óta nem tapasztalt, 10 százalék körüli munkanélküliségi rátával szembesült. Ennél is jobban megrendítette a korábbi, alapvetően a belső piac dinamizmusára épülő amerikai gazdaságpolitikai gyakorlat folytathatóságába vetett hitet, hogy a munkaképes korúak körében immár 4 százalék körüli szintre kúszott fel a tartósan munka nélkül lévők aránya. A költségvetési stabilizáció mellett a kiutat immár az amerikaiak is a kivitel fokozásában, a külső egyensúlyi helyzet javításában látják. Amikor március közepén Barack Obama elnök az USA exportjának öt év alatti megduplázásáról és az ehhez kapcsolódóan létrejövő új munkahelyekről beszélt, ezt sokan teljesíthetetlen vágyálomnak, afféle politikusi nagyotmondásnak vélték csupán. Meglehet, a 100 százalékos exportnövekedés nem lesz teljesíthető, az viszont biztos, hogy az amerikai exportoffenzíva fokozására irányuló erőfeszítések minden kereskedelempolitikai támogatást megkapnak a következő években.
Amellett, hogy az Egyesült Államok megpróbál nyomást gyakorolni Kínára a jüan árfolyamának felértékelése érdekében, várhatóan a lehetséges kereskedelempolitikai eszközök széles tárházát bevetik az amerikai döntéshozók. Az egyik törekvés vitathatatlanul a szellemi tulajdonjogok felhasználásának és a kapcsolódó üzleti szolgáltatásoknak a mainál sokkal szigorúbb kontrollja lesz. Ez elsősorban a fejlődő, felzárkózó országok, de az innovációpolitikájukat döntően az amerikai technológiai transzferek olcsó bevonására építő kisebb európai államok számára is importdrágulással jár majd. Ezen a téren – ahogy a minimális nemzetközi munkaügyi sztenderdek felállításának és ellenőrzésének kérdésében is – Amerika és Európa fejlett része többé-kevésbé azonos álláspontot képvisel, e kérdésekben a frontvonalak alapvetően a fejlett, illetve a felzárkózó vagy szegény országok között húzódnak.

A másik kulcsterület, a biotechnológia azonban egyértelműen komoly amerikai–európai konfliktus forrása lehet. Ezen a téren az Egyesült Államok jelentős technológiai fölénye jelenleg nyilvánvaló. Az amerikai politikusok meglehetősen egységesnek és eltökéltnek mutatkoznak abban, hogy azokat az élelmiszer-biztonsággal összefüggő európai aggályokat, amelyek a biotechnológiai vívmányokra alapozott amerikai mezőgazdasági és élelmiszer-kivitelt korlátozzák, minden lehetséges módon puszta protekcionizmusnak láttassák. Ennek következtében nemcsak a Világkereskedelmi Szervezeten belüli viták rendszeres ismétlődése várható, hanem egyfajta „ellentételezésként” az Amerikába exportáló európai vállalkozások életét megkeserítő antidömping-eljárások fokozása, az eljárási szabályok bürokratikusabbá válása is. Ezek a folyamatok a magyar gazdaságot – elsősorban az üzleti szolgáltatások, valamint az élelmiszeripar lehetőségeit – is alapvetően befolyásolják. Ha pozitív nettó exportunkat szeretnénk megőrizni, akkor elsősorban azt ajánlhatjuk, amit a tekintélyes gazdaságpolitikai agytröszt, a CATO Intézet javasol az amerikai gazdaságpolitikusoknak: bújtatott protekcionista eszközök helyett az oktatás javítását, az alapszinttől a felsőfokig bezárólag. Ennek hiányában ugyanis a technológiai fejlődés nem munkahelyteremtéssel, hanem munkahelyvesztéssel jár inkább.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója