Átláthatatlanság és kudarcok a villamosenergia-piacon
Ha a kormányzat eltekint a szabályozás várható hatásainak elemzésétől, vagy engedi, hogy a szabályozás kialakításában gazdasági érdekcsoportok diktálhassanak, akkor azzal kell szembenéznie, hogy a kialakított szabályozás inkább ront, mint javít a helyzeten, csökkenti a társadalmi jólétet és így kormányzati kudarcot eredményez.
A villamosenergia-piacon az utóbbi négy-öt évben történt szabályozási lépések több esetben is magukon viselték azokat a negatív, a társadalmi jólét szempontjából káros jellegzetességeket, amelyeket általában a járadékvadászat, a kormányzati kudarcok és a korrupció fogalmaival írhatunk le. A fogyasztók számára is tisztán megmutatkoztak a negatív következmények abban, amikor 2008-ban Magyarországon a „piaci liberalizáció” nyomán a villamos energia ára a németországi szint fölé tudott kúszni, vagy amikor a megújuló energiák támogatására kialakított szabályozás (kötelező átvételi tarifa: KÁT) messzemenően hozzájárult és hozzájárul a villamos energia árának növekedéséhez azzal, hogy segítségével olyan technológiák és ezzel olyan érdekcsoportok jutnak viszonylag könynyedén ártámogatáshoz, amelyek nem sorolhatók a megújulóenergia-termelés körébe. Ezzel párhuzamosan, ezt a helyzetet erősítve a szabályozási döntések jó része megalapozatlanul és átláthatatlan módon született. Ezek indokoltságát semmilyen előzetes vizsgálat, kalkuláció nem támasztotta alá. Ez volt a helyzet például a múlt év novemberi Podolák–Fónagy-féle törvénycsomag esetében is, amely többek között arra is vonatkozott, hogy milyen erőművekkel bővüljön a kötelező átvétel alá eső energiatermelők köre, azaz milyen gazdasági érdekcsoportok kerüljenek kedvezményezett pozícióba, és ezzel együtt a fogyasztók áramszámlája mennyivel is növekedjen.
Ezzel a járadékvadászat tipikus esetét érhetjük tetten, és ez a helyzet négy következménnyel is jár. Megerősíti az üzleti csoportok járadékszerzési hajlandóságát. Látva a járadékszerzésre fordított erőfeszítések sikerességét, mások is igyekeznek betörni erre a vonzó piacra; és ez a törekvésük nem is kell, hogy a „megújuló energia” termelésére vagy akár a villamosenergia-piacra korlátozódjon. Másodszor, a kormányzat ezzel növeli a korrupciós kínálatot, emelve az ebből fakadó korrupciós kockázatokat. A szabályozó – látva, hogy tud olyan szabályokat hozni, amelyek elősegítik a szabályozott korrupt viselkedését – a következő szabályozási eljárások során a potenciális előnyök között már számításba veszi a korrupció lehetőségét is. Harmadszor, mindez már rövid távon is az elektromos áram árának a piaci hatásoktól független növekedését eredményezi, s ezzel a többletterhet a megszerzett járadék mértékéig szétteríti a fogyasztók különböző csoportjai (például a lakosság, a közszféra és az üzleti szféra) között. Mivel e fogyasztói csoportok számosak, ezért a járadékvadászatból fakadó és egy fogyasztóra jutó többletköltség alacsony.
Ez pedig az elméletnek megfelelő helyzetet eredményez: nehezen szerveződnek meg „ellenlobbizó” csoportok a járadékvadászat mérséklésére. Negyedszer, növeli a társadalmi veszteségeket az „ellenlobbizó” csoportok megjelenése, amelyek némi késleltetéssel lépnek porondra, és elsősorban a nagy villamosenergia-fogyasztó cégek körében szerveződnek. Ezek éppen a KÁT-rendszer által teremtett járadékok minimalizálására vagy „kompenzálására” jöhetnek létre. A második esetben a „kompenzálás” nem jelent mást, mint az egyéb területeken definiálható járadékok (például a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékterhek) megszerzésére irányuló járadékvadászat megindulását. Ezzel – a közgazdaságtani elméletnek megfelelően – az egyik piacon sikeres járadékvadász magatartás más piacokon is ilyet szül.
A körültekintő szabályozás, a döntések előkészítése és a döntéseket előkészítő hatásvizsgálatok nyilvánossága tehát alapvető követelménye annak, hogy egy kormányzat mennyiben tudja elkerülni azt, hogy járadékvadász lobbik érdekei szerinti szabályokat hozzon, hogy szabályozási döntéseivel emelje a korrupciós kockázatokat és ezek eredményeként növelje a kormányzati kudarcok bekövetkezési esélyeit.
A hazai szabályozás és törvényhozás gyakorlata mintha mind ez idáig nem vette volna figyelembe ezeket az összefüggéseket. A ma még érvényben lévő jogalkotási törvény (1987. évi XI. törvény a jogalkotásról) teljességgel alkalmatlan arra, hogy – mint szabályozási keret – hozzájáruljon a racionális, a társadalmi jólétet növelő gazdasági kormányzáshoz. Nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság nemrég döntött a megsemmisítéséről. Nemcsak jogi és alkotmányos értelemben elavult, hanem a hatékony kormányzás szempontjából is. Többek között azért, mert nem írja elő a kormányzati döntések, gazdasági törvények hatásainak előzetes és utólagos közgazdasági vizsgálatát, valamint e hatásvizsgálatok nyilvánosságra hozatalát a döntés-előkészítési folyamat során. Így ilyen vizsgálatokra rendszerint nem is kerül sor, illetve ha igen, akkor ezek eredményeit a kormányzat rendszerint nem hozza nyilvánosságra.
Enélkül továbbra is együtt kell élnünk a járadékvadászattal és a korrupciós kockázatok viszonylag magas szintjével, amelyek önmagukban is inkább valószínűsítik a kormányzati kudarcok bekövetkezését, mint elkerülését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.