Magánnyugdíj-szabályozás a bankadó enyhítésére

Bár a bankadóról szóló döntés kizárólag a kormány hatásköre, érdemes lehet számára a pénzügyi szolgáltatókkal egyetértést kialakítani. Az új adó összértékének változtatása zéró összegű játék, éppen ezért célszerű lehet az alkuba új témákat bevonni, amelyek kapcsán a pénzügyi szektornak okozott többletteher úgy mérsékelhető, hogy a költségvetés egyenlege nem változik. Az egyik terület, ahol a pénzügyi szolgáltatók ilyen jellegű ellentételezésre javaslatot tehetnének – még akkor is, ha a számokban kifejezhető haszon a 200 milliárd forintnak csak néhány százalékára becsülhető –, a magánnyugdíjrendszer.

A nem egyösszegű kifizetések jogi hátterét amúgy is ki kell dolgozni, és be kell vezetni két és fél éven belül, így a jogszabályok változtatására mindenképpen szükség van a közeljövőben. Bár a magánnyugdíjrendszer számos kulcstényezőjét - például a járulék mértékét (jelenleg 8 százalék) - a törvényhozó oldaláról érdemesebb lehet egy a teljes nyugdíjrendszert átfogó koncepció mentén meghatározni, néhány tényező ettől függetlenül is kezelhető. A bankadóról folyó vita pedig kiváló alkalom a szolgáltatók számára, hogy a következő három témakörben olyan intézkedéseket javasoljanak, amelyek úgy javítják az üzleti feltételeket, hogy közben a kormány érdekei sem sérülnek számottevően.

1. Jogi forma. A rendszer kialakításakor a pénztárakat önkormányzó szervezetekként határozták meg. Mivel azonban elenyésző azok aránya, akik részt vesznek a küldöttek megválasztásában, a valódi hatalom a pénztár mögött álló „szponzor” kezében van, aki megfelelő számú tagot tud mozgósítani. Létezik azonban példa arra, hogy egy érdekcsoport megfelelő számú támogatót tudott maga mögé állítani, és átvette a hatalmat egy pénztár fölött. Ha nem a törvény életidegen szelleméből indulunk ki, hanem a pénztár kvázi tulajdonosaként szemléljük az eseményt, akkor ez jelentős jogi kockázat.

Célszerű lehet tehát egy olyan intézményrendszer bevezetése, amely a valós viszonyokat tükrözi. Egyrészt létrehozható speciális részvénytársaság erre a célra, másrészt a meglévő intézménytípusok nyújthatnák ezt a szolgáltatást mint speciális terméket. Az előbbi megoldás az egész szektor számára kedvező lenne, hiszen növelné az üzlet átláthatóságát. Ez fontos lehet például egy pénztár „felvásárlása” során. Valódi tulajdonátruházásra ugyanis jelenleg nincs mód, az informális mozgósító erő pedig ott marad az eladónál, így a vevő nehezen kaphat megfelelő garanciát arra, hogy új szerzeménye nem „tér haza” eredeti gazdájához, mint Lassie, a skótjuhász Eric Knight regényében. A speciális termékként történő meghatározás viszont attól függően lehet előnyös az egyes pénzügyi csoportoknak, hogy mennyire versenyképesek az adott területen. Az önálló biztosítók érvelhetnek úgy, hogy a járadékszolgáltatáshoz szükséges matematikai szaktudással leginkább ők rendelkeznek. A befektetési szolgáltatók viszont a felhalmozást azonosíthatják speciális vagyonkezelésként.

2. Versenyszabályozás. A magánnyugdíjpiacon egy torz, a befizetők rövid távú hasznára, illetve félrevezetésére építő verseny alakult ki. A pénztárak egy vagyonnal nem rendelkező ügyfél megszerzéséért is hajlandók 10-12 ezer forint jutalékot fizetni. Mivel azonban ügyfeleket csak egymás kárára tudnak elhódítani, a „kasszaturizmus” számottevő veszteségeket okoz iparági szinten, és valójában a fogyasztók érdekét sem szolgálja.

Ezen a helyzeten egy 2009 júliusától hatályos rendelet próbált segíteni egy maximum 5 000 forintos, a tag által közvetlenül fizetendő átlépési díj bevezetésével és az adminisztráció megnehezítésével. Ez azonban nem jelent kellő visszatartó erőt: az átlépők száma 2009 és 2010 első negyedéve között 90 százalékkal emelkedett. 2009-ben összesen 220 ezer tag lépett át másik pénztárba, ami egy alacsony, 10 000 forintos jutalék mellett is évi 2,2 milliárd forintos ügynöki költséget jelent iparági szinten, és ehhez még hozzá kell adni a váltással összefüggő adminisztrációs ráfordításokat.

Így aztán különösen a sok taggal rendelkező pénztáraknak érdeke lehet a befizetők rövid távú hasznára, illetve félrevezetésére építő verseny korlátozása, például az átlépési díj emelésével. Emellett a jól teljesítők számára kedvező lehet a piaci transzparencia növelése a hosszú távon gondolkodók megnyerése érdekében. Ha a PSZÁF a standard módon számított múltbeli hozamon kívül a teljesítmény előrejelzésére alkalmas kvalitatív információkat (befektetési politika, a befektetési döntésekért felelős személyek neve, vagyonkezelői díjak szerkezete és mértéke) is közzétenne egységes formátumban, akkor a fogyasztó döntése nemcsak megalapozottabb lenne, de robusztusabb is. Míg a negyedévente ingadozó historikus teljesítménymutatók szinte folyamatos váltásra ösztönöznek, addig egy jól hangzó befektetési politika inkább kitartásra bátorít átmenetileg alacsonyabb teljesítmény mellett is.

3. Bevételek. A non-profit jelleg miatt osztalékfizetésre jelenleg nincs mód. Így a haszon kivételének legfőbb csatornája általában a vagyonkezelői szerződések pénzügyi csoporton belüli odaítélése. Ennek díja jelenleg a vagyon legfeljebb 0,8 százaléka, de 2014-ig ez a mérték fokozatosan 0,4 százalékra csökken.

Szektor szinten tanácsos lehet az említett vagyonkezelői díjplafon csökkentésére halasztást kérni, hiszen ez a költségvetés hiányára nincs hatással, és a befizetők nagy része sem érezné meg. A jelenlegi vagyontömeg mellett pedig a 0,1 százalékpontos díjcsökkentési lépcsők egy éves eltolása évi 2,8 milliárd forint pluszbevételt jelentene 2014-ig.

Ezenkívül a jövedelmezőséget tovább javíthatja, ha sikerül a keresztértékesítést gátló adatvédelmi szabályokkal kapcsolatban lazítást elérni.

A szerző a Capitol Consulting Group tanácsadója