Nem biztos, hogy releváns a gyes időtartama

A hazai foglalkoztatási problémákkal már a rendszerváltás óta foglalkoznak a szakértők, és annak mindig más vetülete kerül a középpontba. Bár valószínűleg van súlyosabb gond is, különös figyelmet szentelt az előző és a mostani kormány is a nők foglalkoztatásának, főként a gyerekszülés utáni visszaintegrálódásnak. Mára a nők sokkal aktívabbak gazdaságilag, mint a szocialista idők hajnalán, amikor még nagy potenciált jelentett a sok háztartásbeli bevonása a termelésbe. Az utóbbi évtizedre kialakult 10-12 százalékpont körüli eltérés a férfiak foglalkoztatásának javára már aligha faragható le drasztikusan, az EU átlagában szinte pontosan ugyanekkora a különbség, csak persze magasabb szinten.

Mindezt az Eurostat adatai is alátámasztják: ha a teljes populációt vizsgáljuk, nagyobb a foglalkoztatás terén a lemaradásunk, mint ha csak a nőket tekintjük. A férfiakkal együtt 2009-ben 64,6 százalékos EU-átlaggal szemben 55,4 százalékos magyar adat állt, azaz 9 százalékpont feletti volt a lemaradásunk. Ehhez képest ha csak a nők foglalkoztatását vesszük, akkor 57,2-del áll szemben 49,9 százalék, tehát csak 7,3 százalékpontos eltérést találunk. Ezzel egyébként messze nem vagyunk olyan rossz pozícióban nemzetközi összehasonlításban, a régió többi országában is 50 százalék közelében van a részvétel, emellett néhány mediterrán gazdaságban roszszabb a nők elhelyezkedésének valószínűsége, mint nálunk.

A negyven év alatti korosztályban azonban – még mindig a nőknél maradva – a fentiekhez képest növekszik az elmaradásunk az uniós átlagtól, de még mindig nem éri el a teljes népességre vetített hátrányunkat. A 46,2 százalékos mutató rosszul hangzik ugyan, ám ezzel messze a sereghajtók előtt vagyunk, szintén megelőzve pár mediterrán tagországot. A szakadék akkor mutatkozik meg, ha az utóbbi korosztályból is a legalacsonyabban képzetteket vizsgáljuk meg. Még a 15 százalékot sem éri el nálunk azon szakmával nem rendelkező fiatal nők aránya, akik állást találnak. Ez még a felét sem teszi ki az EU-s adatnak, amelyet egyébként jócskán lehúznak a volt szocialista tagországok. A nyugatiaknál lényegesen kisebb az eltérés a magasabb végzettségűekkel szemben, ez azt jelenti, hogy a nagyobb bérszínvonal ellenére is megtalálják a módját a gyengén képzett tömegek foglalkoztatásának.
Mégis, a Bajnai-kormány programjának központi eleme volt a gyes időtartamának csökkentése a szociális rendszer többi elemének megnyirbálása mellett. Az tény, hogy a fiatalabb korosztályokban kedvezőtlenebb a foglalkoztatási helyzet, ám ezt nagyban magyarázzák egyéb tényezők is, például a fiatalokat egyébként is sújtó állástalanság. Az elégtelen és az egyenlő hozzáférést csak papíron biztosító képzési rendszer mellett a hátrányos helyzetű térségek állandósult gondjai is súlyosabbnak tűnnek, mint a nők szülés utáni munkapiaci problémája.
Ha már mindenképpen a kérdés relevanciáját keressük, akkor nézzük meg, mire ösztönöz a rendszer. A szegényebb, jellemzően egyébként is munkanélküliség sújtotta rétegeknél például arra, hogy megélhetési forrásnak tekintsék a segélyt, ami nem éppen a rendszer eredeti szándéka, így társadalmi értelemben véve az ide juttatott transzferek nem hatékonyak. Itt egyébként valós kiesést jelentett az érintettek számára a szigorítás, a költségvetésnek viszont megtakarítása származott ezen a soron. Foglalkoztatási szempontokat felemlegetni azonban legalábbis álságos. Nem kevésbé érthetetlen viszont, hogy az új kormány gazdasági programja is az ellátórendszert hibáztatja a foglalkoztatási gondokért, ráadásul – bár korábban nem is vállalta – visszaállítaná az eredeti gyesidőtartamot.
Egybecseng viszont a módosabb (de nem a leggazdagabb) rétegek igényeivel a bölcsődei és óvodai ellátottság növelése, a kevés férőhely ugyanis valós akadálya a nők munkavállalásának. Ha az új Széchenyi-terv hasonló jelszavait tettekre váltja a kormány, akkor nemcsak foglalkoztatási, de népesedési haszna is lehet az országnak.

A szerző a Világgazdaság munkatársa