A feltörekvő Európa gazdaságainak újraindítása

A legutóbbi, globális pénzügyi válság idején a feltörekvő Európa számos országa került a korábbi ázsiaihoz hasonló, halálközeli állapotba. Köszönhetően a nemzetközi és a belföldi gazdaságpolitikai beavatkozásnak, sikerült megóvni az összeomlástól ezen államok valutáit és bankrendszereit, noha a kibocsátás erőteljes visszaesését és a munkanélküliség jelentős növekedését nem sikerült megelőzni. Az európai átalakuló gazdaságok azonban nem fogtak hozzá a szerkezeti sebezhetőségük felszámolásához olyan erővel, mint tették azt 10 évvel korábban a kelet-ázsiai kormányok.

Az ázsiai válság idején a régió gazdaságai a versenyképesség hanyatlása, a gyenge kormányzati teljesítmény és az átláthatóság hiánya miatt váltak sebezhetővé. A megállapított hiányosságok sorában szerepelt még a bankszektor elégtelen szabályozottsága, a piaci struktúrák gyengesége, a lagymatag piaci verseny, továbbá a kereskedelmi és tőkekorlátozások hosszú sora. A legfontosabb tanulságokat mindenütt levonták, és megerősítették az intézményi rendszert.

A latin-amerikai feljövő országok kormányai hasonló irányba térítették el a gazdaságpolitika főbb irányait a válságsorozat pusztítása nyomán. A változtatások részeként itt megerősítették a pénzügyi rendszert, hogy viszsza lehessen szorítani a terjedő vagy fenyegető dollárosítást, és meg lehessen erősíteni a helyi tőkepiacokat, liberalizálhatók legyenek az árupiacok, és javuljon a kormányzati munka minősége. Ezek az intézkedések hozzájárultak a gazdaság alapvető folyamatainak megerősítéséhez, ez fontos szerepet játszott a globális pénzügyi válság hatásainak tompításában.

Európa átalakuló államainak hasonló önvizsgálatot kellene végrehajtaniuk. A folyamat elindítását azonban hátráltatta az, hogy az érintett országok többségét sikerült megóvni a legrosszabb forgatókönyv szerinti veszélyektől. A régiónak ennek ellenére meg kell találni a viszszavezető utat a gyors – de egyúttal biztonságosabb és fenntarthatóbb – gazdasági növekedéshez.

A válság bekövetkeztét megelőző évtized során igazán sikeresek voltak az európai feljövő államok. A kivitel felfutását illetően néhányan még Kína teljesítményét is képesek voltak túlszárnyalni. Az azonban már a válság előtt is világos volt, hogy a feltörekvő Európa bizonyos pontokon elveszíti az erősségét, ami korábban a sikereit magyarázta. A bérköltségek gyorsabban növekedtek, mint a versenytársaknál. A 2001–08 közötti időszakban a termékegységre eső munkabérköltség Lettországban például tízszer olyan gyorsan emelkedett, mint az Egyesült Államokban.

Az uniós csatlakozás nyomán fokozatosan kimerültek a javuló kereskedelmi feltételekből szerezhető előnyök. A jövőbe tekintve pedig látszik, hogy a térség fő exportpiacának tekintett nyugat-európai blokkban nem lesz olyan gyors a gazdasági növekedés, mint volt a múltban.
Tetézi mindezt az is, hogy a növekedése fenntartása végett a térség túlzottan támaszkodott a külföldi megtakarításokra, ez abban nyilvánult meg, hogy számos államban hosszabb távon is fennmaradtak a tetemes fizetésimérleg-hiányok. Ennek jelentős hányadát külföldi működőtőke-befektetésekből finanszírozták, emellett azonban a magánszektor közvetlen külföldi hitelfelvételei is gyorsan növekedtek. A külföldi tartozások állománya abban a körben is gyorsan növekedett, amely nem rendelkezett külföldi jövedelmekkel. Az árfolyam-kockázat így azokra a szereplőkre – nevezetesen a háztartásokra – hárult, amelyek ennek menedzselésére a legkevésbé voltak alkalmasak. Eközben óriásira növekedett a bankok kitettsége.

Mivel a válság előtt gyorsan növekedtek a bérköltségek, ezért romlott a versenyképesség, a növekedés fő forrásává pedig a belföldi fogyasztás lépett elő. Az olcsó hitelek miatt erős volt a késztetés a súlyos reformok elodázására, a termelés diverzifikálása háttérbe szorult. A feltörekvő Európának ebben a helyzetben fel kell tárnia a versenyképesség új forrásait. Ennek egyik terepe lehet az üzleti környezet további javítása. Az átalakulásról készített EBRD-tanulmány emellett súlyos aggályokat fogalmazott meg a képzett munkaerő elérhetőségét, az adózás kiszámíthatóságát, illetve a korrupciót illetően.

A felsorolt problémák kezelésében nincsenek lerövidíthető utak, követendő példák azonban adódnak. Néhány állam – például Magyarország – a nehéz helyzetben is fenntartotta a képzés szintjét, ez fontos a hosszabb távra szóló versenyképesség miatt. Észtország a skandináv minta alapján utat mutatott az adózás rendjének nagyfokú egyszerűsítésére. Grúzia visszaszorította a korrupciót, leépítette a bürokráciát, a maradék tisztviselő-állománynak pedig erőteljesen megemelte a fizetését, illetve szankcionálta a kenőpénzt.

A feltörekvő európai térség alapvető növekedési modellje az említettek ellenére is alapvetően egészséges. Ha az érintett kormányok végrehajtják a szükséges reformokat, akkor tovább tudják erősíteni a potenciális növekedést. Hasonlóan fontos, hogy létrehozzanak olyan tartalékokat, amelyekkel ki lehet védeni a külső sokkhatásokat, és – Ázsiához, valamint Latin-Amerikához hasonlóan – fedezetet teremtsenek a szükségessé váló anticiklikus gazdaságpolitikai beavatkozáshoz, amelyekre a rendszerszintű válságok kordában tartása végett lenne szükség.

A szerző az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank vezető közgazdásza

Copyright: Project Syndicate, 2011
@ www.project-syndicate.org