Járatlan utakon

Barack Obama ugyanis e két kulcsszó mentén vázolta terveit a jövőre nézve. Az egybeesés persze korántsem véletlen: Magyarországot és az Egyesült Államokat hasonló kihívások érik a globalizáció korában, még ha adottságaik és eszközrendszerük eltérő is. Kína és a többi dinamikusan fejlődő gazdaság ugyanis lépésre kényszeríti a többi országot is, ha azok a jövőben is munkát akarnak adni a polgáraiknak.

A célok egyértelműek, a hozzájuk vezető út már kevésbé. Hogy az amerikai példánál maradjunk, már az is elgondolkoztató, hogy Obama azt a Jeffrey Immeltet nevezte ki az újonnan átkeresztelt Munkahely és Versenyképesség Tanács élére, aki a General Electric vezetőjeként 27 ezer alkalmazottat bocsátott el 2005 és 2009 között. Persze lehet azzal érvelni, hogy „rablóból lesz a legjobb pandúr” – végül is ő igazán tudja, miért vándorolnak el a munkahelyek külföldre.

A helyzetet bonyolítja, hogy az említett két célt Obamának összhangba kell hoznia a költségvetés konszolidálásának kényszerével. Ezért van az, hogy miközben az elnök többet költene infrastruktúrára, oktatásra és kutatásra, ugyanakkor – a piacok megnyugtatására – 400 milliárd dollárt megspórolna más, nem részletezett kiadások befagyasztásával. Kettős elvárásnak igyekszik megfelelni az üzleti szférát illetően is: csökkentené például a társasági adó kulcsát, de hadat üzen a kiváltságoknak.

Kérdés, hogy ezek a tervek összeállnak-e koherens, működő programmá, és ha igen, akkor az mikor kezd el valóban versenyképes munkahelyeket teremteni. A válasszal – csakúgy, mint Magyarország esetében – még várni kell.