Csak annyi biztos, hogy most már semmi sem biztos.

Mit tegyen az, aki „csak” szinten akarja tartani a vagyonát? Aki nem akar kockáztatni, őrült hozamot realizálni, egyszerűen biztos akar abban lenni, hogy tíz év múlva is ér annyit a megtakarítása, mint ma? A 2009-es év traumája miatt sok magánbefektető keresné az értékmegtartó befektetési lehetőségeket. Néhány évvel ezelőtt ez meglehetősen egyszerű feladatnak tűnt volna, de mára minden zavarosnak látszik.

Csak annyi biztos, hogy immáron semmi sem biztos.

Mifelénk éveken át az euró számított „tuti” értékmegőrző befektetésnek. Mert bár a hazai deviza folyamatos reálfelértékelődése miatt az euró trendszerűen évről évre veszített valamennyit az értékéből, az eurózóna stabilitása garantálta, hogy a hazai gazdaság és politika által kódolt nagy ingadozásokkal szemben védelmet biztosított. Mára azonban az euróövezet stabilitási helyzete egyre inkább egy fejlődő piacéra emlékeztet: eladósodottság, gazdaságpolitikai paralízis, a devizaválság baljós árnya.

Ahogyan az ilyen helyzetekben lenni szokott, a deviza fenntarthatósága elsősorban politikai kérdéssé vált. A gyenge gazdasági fundamentumokból csak rendkívül komoly politikai befektetés árán lehet hosszú távon stabil deviza. Nincs semmi szükségszerű abban, hogy az euró tartani fogja az értékét.

A másik ilyen holtbiztos befektetés a hazai ingatlan volt. Erről ugyebár mindenki tudta, hogy az ára csak felfelé mehet. Most már azt is mindenki tudja, hogy nem is. De megőrzi-e értékét a ma eszközölt honi ingatlanbefektetés? Sajnos megint csak nincs garancia. A kérdés többé-kevésbé azonos azzal, hogy hiszünk-e a magyar gazdaság tartós konvergenciájában Nyugat-Európa felé. Ez pedig mind az európai gazdasági intézményrendszerrel, mind a honi gazdasági viszonyokkal kapcsolatos bizonytalanságok okán egyelőre hit kérdése. A hazai termőföldárak kérdése ugyanez, csak éppen turbózva.

Akkor talán az új slágerek: az arany, a svájci frank?

Az arany elképesztő szárnyalása az elmúlt évek talán legnagyobb befektetési sztorija volt. A korábban avíttnak titulált nemesfém hirtelen minden biztonságot kereső befektető álma lett. És ezzel meg is szűnt biztos befektetésnek lenni. A jelenlegi árszint mellett ugyanis a zuhanás sem zárható ki. Az arany legutóbbi, a hetvenes évek végén történt hasonló felfutását két éven át tartó, 70 százalékos áresés követte.
A svájci frank története nagyon hasonló, azzal a nem elhanyagolható különbséggel fűszerezve, hogy van egy nagy ellenérdekelt fél, a Svájci Nemzeti Bank, amely mindent elkövet, hogy lenyomja a svájci gazdaságot fojtogató szupererős deviza értékét.
Nincs ma olyan értékmegőrzési stratégia, amelyik egyszerű és nyilvánvalóan biztonságos is lenne. Túl sok a bizonytalanság a magyar és a világgazdaságban ahhoz, hogy könnyen megtaláljuk a fix pontokat benne.

Ebben a helyzetben két stratégia kecsegtethet sikerrel. Az egyik, ha csak olyan eszközökbe fektetünk, amelyet kifejezetten jól ismerünk, ahol valójában bennfentesek vagyunk. Mert minden eszközosztályban vannak jó és biztos befektetések, de amikor az egész piac lefelé megy, akkor tényleg csak a leginkább beavatottak ismerik ezeket.

A másik lehetséges stratégia, ha drámaian kinyitjuk a horizontunkat, és a fejlett világon túl tekintve, megtakarításunk egy kézzelfogható részét a gyorsan növekvő fejlődő piacok között osztjuk el. Kína, India, Indonézia vagy éppen Brazília és Törökország egytől egyig rendkívül gyorsan nő, ezért egyszerű statisztikai okok miatt is jóval könnyebben találunk arrafelé vonzó befektetéseket. Tekintve, hogy ezeket a piacokat Magyarországról csak korlátozott mértékben lehet megismerni, nyilvánvalóan csak átfogó indexek földrajzilag is diverzifikált portfóliója eredményezhet kellő biztonságot. Extrém fókusz vagy extrém diverzifikáció. A középút ezúttal nem úgy arany.

A szerző az Oriens ügyvezető partnere