A meccs valójában csak most kezdődik

A Standard & Poor’s megerősítette hitelbesorolásunkat, és egyre-másra születnek a kedvező elemzői kommentek az itteni kilátásokról. A derűlátást a múlt heti devizakötvény fogadtatása is jól mutatja: a vártnál jóval könnyebben sikerült forrást szerezni külső adósságunk refinanszírozására. A forint eközben egyre izmosabb, és a kormányváltás óta nem látott szintre erősödött az euróval szemben. Mindez ráadásul úgy történik, hogy az euróövezet peremállamainak adósságválsága nem enyhül, a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság pedig legalábbis nem túl erős.

Mi történt? Az egyik ok prózai: a magyar állampapírok kínálata csökkenni fog a nyugdíjrendszer átalakítása miatti bevonások következtében, így relatíve vonzóbbá válhatnak. A másik magyarázat, hogy a kormány a március elején közzétett Széll Kálmán-tervvel meggyőzte a befektetőket arról, hogy az eddigi különutas és egyszeri megoldások helyett tartós intézkedésekkel biztosítja a költségvetés középtávú fenntarthatóságát és a csökkenő adósságpályát.

Az olcsóbbá váló adósságfinanszírozásnak természetesen örülni kell, hiszen épp elégszer említették negatív felhanggal Magyarországot az elemzők az utóbbi hónapokban. A mostani sztorit megvevő befektetők optimizmusa ugyanakkor inkább alapul a reményeken, mint a tényeken. A Széll Kálmán-terv kulcsfontosságú részleteit még nem ismerhetjük, ahogy azt sem, mennyi valósul meg belőle a gyakorlatban. Ha pedig akár csalódottságuk okán, akár a külső hangulat változása miatt hátat fordítanak nekünk, az a pénztárak kieső kereslete miatt még nagyobb zuhanást idézhet elő. A meccs még nem ért véget. Valójában csak most kezdődik.