Kitolódó Schengen-tagság

Azt már a magyar elnökség előtt tudni lehetett, hogy a schengeni bővítést keresztülvinni nem lesz egyszerű. Nevük mellőzését kérő európai bizottsági és európai tanácsi illetékesek már tavaly arra célozgattak, hogy a román–bolgár Schengen-tagság 2013 előtt aligha reális. Igaz, ilyenkor a konkrét dátumot nem kell komolyan venni: a politikára is igaz, hogy az alkut távolabbról kell indítani, mint ameddig még ténylegesen is kész elmenni az ember. De a várható fogadtatásról így is sokat elárult.

A csapdahelyzet a dologban az volt, hogy a magyar EU-elnökség ennek ellenére nem tehette meg, hogy „ne vállalja be” a két Schengen-jelölt ügyének az előtérbe állítását. Még azt követően sem, hogy időközben nyilvánosságra került a román–bolgár tagságot nyíltan elvető német és francia vélemény. A magyar–román kapcsolatokat ezzel terhelni aligha tűnt célszerűnek.

E sorok írója is ott volt, amikor január első napjaiban a magyar belügyminiszter brüsszeli újságírókat fogadott, és egyáltalán nem zárta ki eleve a schengeni bővítés lehetőségét, még kevésbé vonta meg az ügytől a magyar elnökség támogatását. Csupán utalt arra, hogy ennek megvalósulásához konszenzus kell, ez abban a pillanatban nem állt fenn, és ha ez így marad az elnökség végéig is, akkor a magyar diplomáciának minimum annyit el kell majd érnie, hogy egyértelműen tisztázza, milyen feltételek mellett, meddig, mit kell még tenni, hogy mindenki elégedett legyen. Ezt a teljesen pragmatikus megjegyzést a nem érintett nemzetközi sajtó jó része is úgy interpretálta, hogy a magyar elnökség „ejtette” a schengeni bővítést. Hogy aztán ugyanezt kezdetben a román–bolgár sajtó hogyan tálalta, azt inkább ne taglaljuk. És könnyű elképzelni, milyen lett volna a kérdés kapcsán az elnökség megítélése, ha már eleve nem is tűzi napirendre a Schengen-ügyet…

A magyar elnökség egyszerűen schengeni bővítésre volt ítélve. Holott (éppen január óta) már valóban sejthető volt, hogy a leginkább berzenkedő tagokat – németeket, hollandokat, részben finneket – márciusig aligha lehet áthangolni. Márpedig akár csupán egyikük beleegyezése híján is a bővítés meghiúsul. Ilyen helyzetben a mindenkori diplomácia következő teendője a kármentés. Mit ért el ebben a magyar elnökség? A románok számára azt, hogy az Európai Tanács írásban ismerte el Románia technikai felkészültségét a Schengen-tagságra. Ha úgy tetszik: Bukarestnek mostantól „papírja” van arról, hogy őt Brüszszelben – a technikai paraméterek tekintetében – „Schengen-konformnak” minősítették. Ha aztán ezek után mégsem válhat taggá, annak részint az az oka, hogy csatlakozása kényszerűen össze van kötve a bolgárokéval, akik immár maguk is elismerik, hogy egyes határszakaszokon még nem állnak készen. Részint pedig a kettőjük tagsága ellen kifogást emelő egyes országok olyan, közvetlen Schengen-követelményektől független tényezőt is számon kérnek, mint például a korrupció elleni harc és hasonlók.

Az elnökség következő lépése erre az lehet, hogy megpróbálhat „menetrendet” kitűzni, vagy megpróbálhatja a kifogásokat „felszeletelni”. Úgy tűnik, az utóbbit a magyar elnökség is megkísérelte, és talán nem is sikertelenül, mert a múlt héten már német illetékesek beszéltek arról, hogy a „fokozatos Schengen-tagságot” – amikor például a repülőtereken már bevezetik a rezsimet, miközben a szárazföldön még nem – esetleg készek megfontolni.

Azzal kezdtük, hogy a tényleges schengeni bővítést már aligha lehet a magyar elnökség alatt megmenteni. Ha azonban sikerül az eddigi kármentési vonalat végigvinni, az elnökségi hitelesség még mindig menthető. Tán még a románok szemében is.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője