A külgazdasági csoda után

Első látásra úgy tűnik, az elmúlt hetekben alapvetően megváltozott Magyarország pozíciója a nemzetközi pénzpiacokon. Az év elején a befektetők még egyértelműen az Európai Unió legkockázatosabb országai között tartottak számon bennünket: január elején a hosszú lejáratú magyar államkötvények hozama nemcsak a többi visegrádi országét, de a lett és a román hozamokat is egyértelműen meghaladta (a válság időszakában az euróövezeten kívüli országok közül ezt a kettőt ítélte hozzánk hasonlóan sebezhetőnek a nemzetközi elemzői és kutatói közvélemény).

Március eleje óta ugyanakkor egyértelmű fordulópont érzékelhető. Ráadásul a pozitív elemzői vélemények nem maradtak pusztán verbális dicséretek, azok a sikeres devizakötvény-kibocsátásban is megmutatkoztak.

A látványosan megnövekedett pénzpiaci érdeklődés részben külső okokkal magyarázható: a japán tragédia és az észak-afrikai (polgár)háborús feszültségek, valamint az euróövezet peremországainak elhúzódó fiskális krízise árnyékában a kelet-közép-európai új EU-tagországok jó megtérülésű, viszonylag biztonságos menedékként tűnnek fel. A kötvénykibocsátás kapcsán megjelenő befektetői nyilatkozatokból ugyanakkor az is kitűnik, hogy újabban a kormányzat gazdaságpolitikai kommunikációját is sikeresnek látja a potenciális pénzpiaci invesztorok nagy része: a Széll Kálmán-terv ütemezése és a beígért szerkezeti reformok számukra meggyőzőknek bizonyultak.

Magyarország – meglehet, sokak számára váratlan – új keletű befektetői sikertörténete mögött persze egyértelműen ott van a makrogazdasági fundamentumok javulása. Tavaly a magyar áru-külkereskedelem többlete elérte az 5,5 milliárd eurót. Ez a pozitív szaldó nem csupán hazai rekord, de a régóta irigyelt Csehország eredményénél is jobb 400 millió euróval.

Ráadásul a mérleg szerkezetét tekintve további kedvező tendenciát vetít előre, minthogy exportunk különösen dinamikusan nő azokba az országokba, amelyeknél középtávon jelentős piacbővülés várható. 2010-ben a magyar kivitel az átlagot meszsze meghaladó mértékben emelkedett szinte az összes délkelet-ázsiai országba, illetve Dél-Afrikába és Brazíliába, az európai országok közül pedig Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, valamint Törökországba és Ukrajnába. Csupa olyan országról van szó, amelyek várható fogyasztási és beruházási importja a középtávú előrejelzések szerint igencsak dinamikusan nő. Eközben a folyó fizetési és a tőkemérleg együttes egyenlege is kiugró, a GDP 4 százalékát megközelítő többlettel zárt. Az egyensúlyi szempontból rendkívül kedvező trend 2011 első hónapjaiban sem szakadt meg: február végéig az export euróban 26,5 százalékkal nőtt, 1,5 százalékponttal gyorsabban az importnál. Ennek köszönhetően a külkereskedelmi többlet 856 millió euróra ugrott.

Természetesen a növekedés beindulásával ez a tendencia előbb-utóbb megszakad, azonban a jelenlegi külső egyensúlyi pozíció könnyedén elbírja majd a régóta elodázott beruházások – és a kapcsolódó technológiaimport – akár jelentős meglódulását, és valószínűleg különösebb egyensúlyi zavarok nélkül belefér a fogyasztás érdemi növekedése is. Amit viszont elsősorban magas államadósságunk és a lakosság devizában történő eladósodottsága miatt továbbra sem engedhetünk meg magunknak, az az egyensúlyra, pontosabban a hiány mérséklésére törekvő államháztartási politika feladása. A végre kedvezőbbé váló pénzpiaci klíma mellett jobb eséllyel lehet megtenni az elengedhetetlen szerkezetváltoztatási programokat. Ha megfelelő konkrét lépésekkel alátámasztjuk a Széll Kálmán-terv ígéreteit, akkor fokozatosan beindul a belső kereslet növekedése is. Ha viszont kiderül, hogy döntéshozóink csupán ügyes retorikával felültették a pénzpiaci szereplőket, a megelőlegezett bizalom gyorsan semmivé válik.