Növekvő kilengéssel haladunk a katasztrófa felé

A Shell nemrég megjelent Jelek és Útjelzők című elemzésében megpróbálta felvázolni, milyen hatással jár az energiapiacra 2050-ig a globális gazdasági és pénzügyi válság. A Kínához és Indiához hasonló fejlődő országok nyersanyagintenzív fejlődési korszakukat élik, az egyre feszítettebb piac pedig fokozni fogja az árnyomást és a volatilitást. A javuló politikának és a termelékenység növekedésének köszönhetően a gazdaságok az elmúlt két évtizedben szinte inflációmentesen növekedhettek. Véleményünk szerint nem valószínű, hogy a jó gazdaságpolitika és a szerencse együttese továbbra is ármérséklő hatással lesz.

A fejlődő országok iparosodásuk, városiasodásuk, infrastrukturális fejlesztéseik közepette gazdasági növekedésük energiaintenzív fázisába lépnek. A fokozódó kereslet ösztönözni fogja az alternatív energiatermelést és a hatékonyabb energiahasznosítást, azonban ezek önmagukban nem lesznek elegendők a feszültségek enyhítésére. Amennyiben a fejlődő gazdaságok növekedése ilyen ütemben folytatódik, 2050-re a 2000. évihez képest megtriplázódhat a világ energiaszükséglete. A természetes innováció és a verseny olyan energiahatékonyságot eredményezhet, amely 20 százalékkal mérsékelheti a keresletet ez idő alatt. Ugyanakkor a kínálatnövekedés normál üteme alapján – figyelembe véve a realitásokat – körülbelül 50 százalékkal nőhet az energiatermelés. Mindez még így is óriási szakadékot eredményezhet a kereslet és a kínálat normál ütemű bővülése között: a különbség elérheti a 2000. évi globális energiaszükségletet. Ezt a szakadékot – amelyet hívhatunk „bizonytalansági zónának” is – kell áthidalnunk a kereslet rendkívüli mérséklésével és a termelés rendkívüli bővítésével.

Meglátásunk szerint a kínálat nehezen tud majd lépést tartani a kereslettel. Az előrejelzések szerint az új évtized végére a könnyen hozzáférhető olaj és gáz kitermelési ütemének növekedése elmarad a kereslet bővülésétől. Noha a világ számos pontján bőséges széntartalékok állnak rendelkezésre, a szállítási nehézségek és a kitermeléssel járó környezetkárosodás gátat szab a növekedési lehetőségeknek. Bár az alternatív energiaforrások, mint például a bioüzemanyagok, sokkal jelentősebbek az energiamixben, még hiányzik a tökéletes megoldás, amely fel tudná oldani a kereslet és a kínálat közötti feszültséget.
Az időtényező kulcsfontosságú. Az épületek, az infrastruktúra, az erőművek évtizedekre készülnek. Egy adott járműpark élettartama húsz év lehet. Az új energiatechnológiáknak harmincévnyi két számjegyű bővülésre van szükségük ahhoz, hogy ipari méretekben is használhatók legyenek, és az energiarendszer igényeinek akárcsak 1-2 százalékát biztosítani tudják. A következő öt év irányelvei a következő tíz év beruházásait formálják, amelyek nagyjából egészen 2050-ig meghatározzák a globális energiaképet.

A környezeti feszültségek száma is egyre nő. Ha a fosszilis üzemanyagok fenn tudnák tartani az energiamixben jelenleg elfoglalt részesedésüket, és ki tudnák elégíteni a rohamosan bővülő keresletet, a szén-dioxid-kibocsátás olyan mértékben emelkedne, amely komolyan veszélyeztetné az emberiség jövőjét. A szén-dioxid-kibocsátás elfogadható szinten tartása egyre nagyobb nehézségeket okoz.

Az elkövetkező négy évtizedben a világ energiarendszere gyökeres fejlődésen esik át. A civil társadalom, valamint a köz- és magánszektor közötti együttműködés létfontosságú, ha meg kívánunk felelni a sokasodó gazdasági, energetikai és környezetvédelmi kihívásoknak. A partneri kapcsolatoknak az üzleti realitás talaján kell állniuk, de az energetikai és környezetvédelmi fejlesztéseknek a megfelelő irányban kell kibontakozniuk. A kérdést ezért az ágazati és földrajzi határokon átnyúlva, minél szélesebb körben és minél részletesebben kell megvitatni.