BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
internet

Buborékok az internetes piacon

Rakétaként emelkedett 1999 második felében, majd kártyavárként omlott össze a következő év márciusában a NASDAQ és a technológiai cégek árfolyama. Bő 11 évvel a dotkom lufi kidurranása után ismét technológiai buborékot vizionálnak egyes szakemberek annak láttán, hogyan tülekednek a közösségi médiaoldalak a tőzsdére, és ott milyen látványos sikereket érnek el.
2011.05.23., hétfő 14:40

Az első fecske, a kínai Facebookként elhíresült Renren árfolyama viszont már esik, a második próbálkozó, a LinkedIn azonban tőzsdei története első két napján megkétszerezte a befektetők pénzét.

A tőzsdére még be nem vezetett közösségi médiaoldalak értéke is félelmetes tempóban növekszik. A Facebook az év elején a szakértők szerint még csak 50 milliárd dollárt ért, ma pedig már több mint 70 milliárdra tartják. A Groupon pedig éppen fél éve visszautasította a Google hatmilliárd dolláros vételi ajánlatát, és most már háromszor ennyire értékelik a céget.

Nem csak a divat miatt nő azonban az ilyen cégek értéke. Ezeknél a vállalkozásoknál ugyanis – ellentétben az ezredforduló előtt felbukkant szilícium-völgyi üstökösökkel – a gyors értéknövekedés már sokszor komoly árbevétellel és profittal is társul. A Groupon és a Facebook például az idén már négymilliárd dolláros forgalmat is elérhet az elemzők várakozásai szerint. A környezet is más, mint a múlt évezred végén, hiszen ma már a világhálót nem csak a magasabb iskolai végzettségű, fiatal korosztály használja, és a széles sávú kapcsolat sem számít luxusnak, így a közösségi oldalak több százmillió emberhez juthatnak el világszerte.

A verseny azonban ezen a piacon is éles, és ha szaporodnak a sikeres tőzsdei bevezetések, könnyen lehet, hogy a pozitív trendet kihasználva a kevésbé életképes társaságok is megpróbálnak majd parkettre lépni. Ennek pedig végül akár egy web2-es lufi is lehet a következménye.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.