Északról jött a meglepetés

A dán lépés több szempontból is kényelmetlen volt mindenki számára, az Európai Bizottságtól a soros elnökségen át az elsőként érintett németekig, vagy az „igazi oknak” kikiáltott kelet-európai beutazókig. Tegyük hozzá, a dologban egyelőre több a kérdőjel, mint a biztos válasz. Koppenhága szerdán még azt közölte, hogy „látható és állandó vámellenőrzést” vezet be a „határon átnyúló illegális tevékenység” kiszűrésére (valójában a szerintük főként kelet-európaiak által nagy volumenben űzött szeszcsempészet megakadályozására). Ehhez képest a dán belügyminiszter csütörtökön már úgy tájékoztatta kollégáit, hogy csupán „szúrópróbaszerű” ellenőrzésről lesz szó, és hogy a dán kormány „az utolsó betűig” tiszteletben tartja a schengeni egyezmény rendelkezéseit.
Az Európai Bizottság elnöke mindenesetre pénteken már hivatalos levélben tiltakozott a dán kormányfőnél, hangsúlyozva, hogy a tervbe vett intézkedés több európai és nemzetközi jogszabályt is sérthet. „Schengen” mellett például a vámuniót is. Annyi bizonyos, hogy vámellenőrzést csak úgy lehet végrehajtani, ha megállítják a beutazókat, amellyel minimum Schengen fundamentuma máris egyértelműen sérül.

De más sebeket is feltép a koppenhágai döntés. A magyar elnökség a bizottsággal karöltve éppen azon dolgozik, hogy a tunéziai menekültválság nyomán működőképes és mindenkinek tetsző reformokkal álljon elő a „schengeni kormányzás” megerősítésére. Miközben abba immár mindenki kész belemenni, hogy növeljék a kormányok mozgásterét helyi határzárok esetenkénti helyreállításában, azt azért visszatérő előfeltételként ismételgetik bizottsági, elnökségi és általában integrációpárti körökben, hogy mindez nem alapulhat egyetlen tagország egyoldalú döntésén, hanem uniós keretek között, tagtársakkal és illetékes EU-intézményekkel együttműködve lehessen csak ilyesmiről határozni. Vagyis pont azt nem lenne szabad, amire a dán kormány most szolgál élő példával. További csavar a történetben, hogy eközben a dán miniszter látszólag szintén felsorakozott csütörtökön az EU-belügyminiszterek azon elvi állásfoglalása mögé, amely az imént említettek szellemében zárná ki az egyoldalú lépés lehetőségét.

Akkor voltaképpen mi is folyik itt? Nos, a jelek szerint egy kicsit ugyanaz, mint Finnországban. A dán kormány sorsa finoman szólva nem független a dán szélsőjobb nyomásától, miként a finn parlamentben is megkerülhetetlen harmadik erővé vált a populista, nacionalista Igazi Finnek mozgalma. És itt jelentkezik a jelenséggel kapcsolatos aggodalma mindazoknak, akik további integrációt szeretnének, vagy legalább meg akarnák őrizni az eddig elérteket. A válság társadalmi utózöngéi láthatóan egyre több helyen politikai befolyással járó mértékben engednek teret a populizmusnak és a szélsőségeknek, amelyek kiinduló érvanyaga mindenütt a nacionalista kártya kijátszásán alapul. Erről az alapról próbálnak rombolni olyan erőfeszítéseket, amelyek pedig – az euró és Schengen esetében – az európai integráció legfontosabb vívmányainak megóvását céloznák, szemben az eredetileg nem igazán bekalkulált válságokkal és kihívásokkal.

Most tehát északon támadnak rések: az Igazi Finnek majdnem a portugáloknak szánt monetáris mentőcsomagot süllyesztették el, a szélsőséges dánok a délről már amúgy is támadásnak kitett schengeni rendszeren készülnek váratlanul rést ütni. A dolog hosszabb távon végződhet happy enddel is, ha tisztulást hoz a tényleges tagállami álláspontokban, és integrációt erősítő válaszlépéseket eredményez. De kiválthat olyan láncreakciókat is, amelyek viszont a leépülés irányát erősíthetik. Egyszóval továbbra is érvényes, hogy az EU ezekben a hónapokban sorsdöntő időket él meg.