Azt sem látja Brüsszel, mi lesz jövőre

Azt persze a bizottság is elismeri, hogy Magyarország nagyon mélyről próbál felkapaszkodni, ahogy azt is, ez az emberektől komoly áldozatokat követel meg, a kormányzatra pedig komoly terhet ró. Ám mintha ez a két dolog – legalábbis az értékelők szemében – nem járna párban. Minek csökkennek az adóterhek, ha éppen a leginkább rászorulók járnak rosszul? Milyen pozitív hozadéka is lehet a stabilitás szempontjából annak, hogy az alkotmányban 50 százalékos plafont szabtak az államadósságnak? Mire mentek el a foglalkoztatás növelésére szánt programokra felkínált (uniós) források? Minek kellett leépíteni a kötelező magán-nyugdíjpénztári pillért?

A hatoldalas dokumentum szikár szövegéből ehhez hasonló kérdések, kétségek sorával bombázzák a budapesti vezetést. Rettentő diplomatikusan, mégis nagyon élesen.

„Most sem fogjuk engedni, hogy Brüsszelből diktáljanak nekünk” – Orbán Viktor március 15-én elhangzott mondatát bizonyára az EU fővárosában is hallották, ám a mostani értékelés távolról sem az erre adott kicsinyes bosszú. Sokkal inkább figyelmeztetés. Igaz, hogy ellentétben Athénnal, nálunk nem a túlélés a tét, az ígéreteket be kell tartani. A magyar kormány pedig fenntartható gazdaságot, dinamikus növekedést ígért. Brüsszelből ehhez képest csak a rövid távú, egyensúlyt elősegítő intézkedéseknek látszanak a megtett, egyes esetekben „rendkívüli” lépések. Márpedig az Európai Bizottság eredeti kérdése az volt, vajon hová jut el a gazdaság 2020-ra. Ehhez képest arra sem látják a választ, mi lesz jövőre.