Tusk nagy ugrásra készül

Donald Tusk miniszterelnök, amióta 2007-ben kiszorította a kormányfői székből Jaroslaw Kaczynskit, ismét az EU felé fordította országa szekerét, amely a Kaczynski fivérek regnálása alatt számos uniós kérdésben ütközött a tagtársakkal. Tusknak az elmúlt négy évben nemcsak az „EU-barát Lengyelország” képet sikerült helyreállítania, de az EU-ügyekben érintett apparátusát is olyan, EU-döntéshozási kultúrában járatos emberekkel erősítette meg, akik a korábbi, „hatalmi súlyra építő” lengyel tárgyalási módszert a koalíció- és kapcsolatépítés, a politikai lobbizás klasszikus brüsszeli eszközeivel egészítették ki. Erre, valamint Lengyelország súlyára építve Varsóban már hónapok óta úgy készülnek az első lengyel EU-elnökségre, mint ami nemcsak végleg visszahozza az országot az uniós ügyek fő áramába, de annak egyik centrális tényezőjévé teszi. A mindebből kinövő tagországkép pedig – lengyel sajtóértesülések szerint – optimális esetben ahhoz is alapot adhat, hogy a lengyel miniszterelnök 2014-ben megkísérelje a nagy ugrást, és az Európai Bizottság elnöki székét is megpályázza.

Akkor jár le Barroso második mandátuma, és a kialakult szokásjog szerint bizottsági elnök a kilencvenes évek közepe óta korábbi miniszterelnökből lesz. Kiválasztását számos szempont – országméret, földrajzi származás, politikai hovatartozás – egybevetése határozza meg. 2004 óta egy dél-európai kis ország néppárti politikusa tölti be a funkciót. Éppen ideje lesz, hogy a következő jelölt ismét valamelyik nagyobb, lehetőleg északi – vagy miért is ne, az EU történetében először: keleti – tagországból kerüljön ki. A politikai színváltást újabban már kevésbé emlegetik, egyszerűen azért, mert a baloldal általános válsága nyomán jószerével alig lézeng néhány szocialista kormányfő, hát a lehetséges alternatíva is erősen beszűkült.

Tusk legnagyobb hátránya a személye és országa relatív tapasztalatlansága lehet. De éppen ezt feledtetheti egy látványosra sikeredett soros EU-elnökség! Igaz, kormányfőként ebben – Van Rompuy mellett – személy szerint neki sem sok babér terem majd, de ha sok látványos politikai eseményt beterveznek, az eredményből rá is ragadhat. A varsói szándékokról mindenesetre sokat elárul, hogy értesülések szerint helyenként még a lisszaboni szerződés keretein is meg-megpróbálnak lazítani. Úgy tudni például, hogy lengyel részről elszántan lobbiztak egy varsói EU-csúcs megtartásáért, és nagyobb beleszólást akarnak az uniós kül- és biztonságpolitika formálásába is. És persze máris az őszi elnökség egyik kiemelkedő eseményeként konferálják fel a leendő keleti partnerségi csúcsot.

A lengyel számításokba mindezekhez képest ott csúszhat hiba, ha közben lekicsinylik a technikai tartalmat. Ha a keleti partnerségi csúcson összejönnek ugyan vezetők, de alig van érdemi napirend. És főként: ha másodlagosan kezelik a soros elnökségi munkában mégiscsak meghatározó brüsszeli EU-tanácsi munkamenedzsmentet. Ha az marad meg a lengyel fél év után, hogy e téren nem sok minden történt, akkor ez a döntő választások pillanatában még visszaüthet. Sokatmondó például, hogy bizottsági források szerint a testület részéről jelenleg azért is siettetnek egyes jogalkotási vitákat, mert a magyar elnökséget immár komoly „technokrata elnökségnek” tartják, és félnek, hogy ha adott ügyek átcsúsznak az inkább „politizáló” lengyelekhez, az hátrányos lehet. (Állítólag volt már jele annak, hogy valamely dossziét a lengyel delegáció szívesen „jegelt” volna az őszi lengyelországi választások utánra.)

Tuskra nézve a legnagyobb veszély persze az, ha egyelőre vélelmezett ambíciója túl hamar tudatosul, és a találgatásokból politikai kombinációk is lesznek. Idáig még mindig az első jelölt vérzett el a leghamarabb. És ezen egy jó elnökség sem segíthet.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője