Ki lesz a győztes dohánylobbi?

Jószerével meg sem lepődött volna senki azon, hogy nyár végétől, majd az év elejétől újfent emelkedik a dohánytermékekre terhelt adó. Az adóemelés, amelynek irányát és mértékét elsősorban az Európai Unió határozza meg, már-már velejárója a hazai dohánykereskedelemnek, még akkor is, ha a cigaretta nálunk még viszonylag olcsónak számít az EU-n belül.

Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor az utolsó pillanatban lefújták az aktuális emelésről szóló voksolást. A zárószavazás előtti módosítót ráadásul az alkotmányügyi bizottság nyújtotta be. Ennek elnöke, Balsai István sem tudta megmagyarázni, hogyan is került elé a gazdasági témájú törvények módosításaihoz csatolt tervezet, amely kivette a csomagból a dohánytermékek adójáról szóló részt.

Magyarázat azért került a döntés mögé: „Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az azonos káros termékek azonos mértékben adózzanak.” Ez annyit tesz, hogy az olcsóbb, így a válságos időkben egyre népszerűbb fogyasztási dohány adótartalmát a drágább cigarettákéhoz kell közelíteni az éves szinten 400 milliárd forint körüli forgalmat bonyolító piacon. Más kérdés, hogy ez a fogyasztók számára nyilvánvaló – dobozonként több száz forintos – eltérés miért a július 4-i végszavazás reggelén tűnt fel, és miért éppen az alkotmányügyi bizottságnál.

A Fidesz szerint „a terület megérett egy átfogó, teljes körű átrendezésre, ennek érdekében számos egyeztetésre van szükség, amelyek már megkezdődtek az NGM és az érdekcsoportok között”. Ez az a pont, amiben valószínűleg senki nem kételkedett. Annál is inkább, mert még élesen emlékezhet bárki arra, hogyan húzták-halasztották a dohányzási tilalomról szóló, az adóemeléssel ellentétben nagy port kavaró törvény elfogadását. Pedig úgy tűnt, az említett rendelkezés esetében hajthatatlan a kormány. A halasztást leszámítva alapvetőnek tekinthető módosítások – például bizonyos szigorúan behatárolt feltételek mellett a dohányzást mégis engedélyező passzusok – akkor sem fogadtattak el, ha azokat fideszes képviselő nyújtotta be a T. Ház elé.

Más kérdés, hogy a két törvény alapvetően ellentétesen befolyásolja a nem titkoltan legfontosabb szempontot: az adóbevételek növelését. Míg az adóemelés halasztása a Nemzetgazdasági Minisztérium becslései szerint hárommilliárd forintot vesz ki az állam zsebéből, a tilalom későbbre tolásának hatásait nehéz kalkulálni – a vélelmezett forgalomcsökkenésről egymásnak teljesen ellentmondó becslések láttak napvilágot, így leginkább a dohányzás okozta megbetegedések visszaszorításához köthető, 12 milliárd forintosra remélt spórolást szokás emlegetni kormánykörökben.

A bevétel alakulásában azonban más szempontok is közrejátszanak: a dohánytermékek adója ugyanis egy szálanként meghatározott minimumértékből, illetve egy százalékos kiskereskedelmi adótartalomból adódik össze. Ez utóbbit pedig jelentősen befolyásolja, hogy a hazai forgalmazók gyilkos árversenybe kezdtek a válság miatti forgalomcsökkenés megállítása érdekében. Ebben az esetben is arról van azonban szó, hogy a cégek igyekeznek jobb pozíciót kiharcolni a dobozos cigarettának a sodrott dohánnyal szemben. Nem véletlenül: az átlagos árszínvonalú termékek eladása 20 százalékkal csökkent tavaly, miközben menynyiségben átlagosan 7 százalékos volt a visszaesés.

Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a kormány a hazai munkahelyek védelmében kiállt a dohánygyártók mellett. Sőt, június közepén éppen ezért megszavazott a parlament egy olyan javaslatot is, amely a vágott dohány adóját az eredetinél kisebb mértékben emelte fel.

A következő hónapok nagy kérdése lesz, hogy az ellentétes lobbiérdekek közül ki kerül ki győztesen: a cigarettaforgalmazó multicégek vagy a bevételük nagyobb részét az olcsóbb vágott dohányból szerző hazai gyártók és dohánytermelők. Akik mellett nemcsak a kormány áll ki, de az EU egyre szigorodó tilalma ellenére a mai napig támogatást juttat nekik a termelésre.