Nehezebb lesz-e lopni?

A pályázat kiírója nem fogadhatta el a lehető legjobb ajánlatot, mert egy helyett három kötetbe kötötték be a dokumentációt – ez volt az egyik legmeghökkentőbb történet azok közül, amelyeket a régi közbeszerzési rendszert kárhoztatók meséltek, az új szabályozást várva. De nem egyedi a példa: az elenyésző nagyságú és általában könnyen kijavítható formai hibák miatt nem egy amúgy minden másnál jobb ajánlatot kellett visszautasítani. Az új törvény ezt a problémát megpróbálja kezelni, s bár a gyakorlati megvalósulásra még várni kell, az alapelv működőképesnek tűnik. A jogalkotók ugyanis végre eljutottak addig a nem túl bonyolult megállapításig, hogy egy bíró fel tud ismerni egy efféle problémás helyzetet, és képes máshogy kezelni egy ilyen pályázatot, mint egy olyat, amely nyilvánvalóan értékelhetetlen. Ebből a szempontból egyértelműen pozitív az új törvény.

Sokkal bizonytalanabb azonban a helyzet, ha az értékhatárok kerülnek szóba. Ezek alatt az eljárásrendet szabadon alakíthatja ki az ajánlatkérő, és nem kevés közbeszerzés tartozik ebbe a körbe. A 2010-es adatok szerint például tavaly az eljárások 74 százaléka az EU-s értékhatár alatt volt, összegszerűen pedig az összes közbeszerzési pénz több mint negyede tartozott ezekhez. Ráadásul ez az uniós határ, amely mellé most bekerül a nemzeti is. Azt pedig a kormány fogja megállapítani, vagyis ha ők úgy akarják, akkor a mostani 4-500 milliárd forintnál is nagyobb összeg lehetne az egyedi eljárásrendű pályázatok tétje.

Ez azoknak mindenképp jó, akik tisztességesek lennének, csak épp eddig elvesztek a bürokráciában. Jól jár viszont vele egy másik kör is, akiket azonban nem igazán kellene államilag támogatni: mindazok, akik keresik a kiskapukat, és akik a törvény legalábbis kreatív értelmezésével próbálnak előnyhöz jutni. De hasonlóképp ki lehet játszani azt a szabályt, amely szerint nem kell nyílt közbeszerzés, csak három ajánlattevő hirdetmény nélküli meghallgatása, ha szolgáltatásnál vagy árubeszerzésnél 25, építésnél 150 millió alatti az érték. Lehet találgatni, vajon hány olyan pályázat lesz, amelynél a határ teljesen véletlenül épp 24 vagy éppen 149,5 millió. És mindez száz százalékig törvényes lesz, nincs az a bíróság, amely beleköthetne.

Persze fontos leszögezni: kijátszhatatlan közbeszerzési törvény nincs. Aki keresi a kiskapukat, meg fogja találni – de itt néhány ponton rendkívül könnyű dolguk maradt. Továbbra sincs megoldás, mit lehet kezdeni a szinte személyre szabott pályázatokkal, amelyeknél néha már azt várná az ember, hol írják, hogy csakis milyen névvel győzhet egy cég. Az pedig különösen rosszat sejtető, hogy egy utolsó pillanatban beérkezett módosító indítvánnyal a tanácsadói szerződéseket kivették a törvény hatálya alól. Az elmúlt évek-évtizedek legnagyobb, politikához köthető korrupciós botrányai vagy legalábbis korrupciógyanús esetei ugyanis pontosan így születtek: átláthatatlan, minimális hozzáadott értéket tartalmazó, horrorisztikusan túlszámlázott tanácsadói szerződésekkel. Ezt most már nem fogják vizsgálni. Szabad a pálya. Annak is, aki tisztességes akar lenni és annak is, aki nem.

Összességében tehát elmondható: a régi közbeszerzési rendszer hasonló volt a közlekedési rendőrhöz, aki az ötvenes tábla mellett mindenkit szigorúan megbüntetett, aki 51-gyel ment, a kétszázas tempójú gyorshajtókat viszont alig vette észre. Az új törvény hatálybalépése után többé már nem bünteti meg a sebességhatárt csak kevéssel, véletlenül átlépőket, de a notórius száguldozók ellen továbbra sem találta meg az ellenszert.