Elemző: Aki devizába fektetne, az ennyi erővel rulettezhet is

Kezdjük a legnyilvánvalóbb problémával: senki sem tudja, hogy merre is tart a világgazdaság. Az elmúlt pár hét adataiból annyi nyilvánvalóvá vált, hogy a fejlett világ szinte teljesen lefékezett az elmúlt negyedévben. Ezzel párhuzamosan egyre több jel mutat arra, hogy a korábbi években növekedési motorként szolgáló ázsiai országok, elsősorban Kína, hamarosan köhögni kezdhetnek.

Ha ez a trend tartósnak bizonyul – és egyelőre nem nagyon látni ezzel ellentétes jeleket –, akkor több eszközosztály perspektíváját is magával ránthatja. Először és elsősorban a részvényekét. Amennyiben a világgazdaság növekedési kilátásai tartósan negatívvá válnak, akkor azzal a vállalati szektor profitpotenciálja is zuhanni fog. Ha pedig utóbbi lefelé tart, akkor a részvényárak is az idei átlagnál lényegesen alacsonyabb szinten stabilizálódhatnak.

De nem sokkal jobb a kötvénypiaci helyzet sem. Nagyon úgy tűnik, hogy az amerikai Fed és az Európai Központi Bank intenzív beavatkozásainak köszönhetően a hozamok még jó ideig alacsonyan maradnak. Aki persze szereti az extrém rizikót, az nyugodtan vásárolhat jó hozamú, euróban denominált kötvényeket Görögországból vagy Portugáliából – ilyen kockázatéhséggel azonban gyaníthatóan kevesen rendelkeznek.

Ha úgy tetszik, hamarosan az egész fejlett világ olyan lehet, mint Japán volt az elmúlt húsz évben. Gazdag, de trendszerűen stagnáló. Perspektívátlan részvénypiaccal, nulla közeli kötvényhozamokkal. A hagyományos kisbefektetői célpontok tehát semmi jót nem ígérnek.
Aki esetleg nagyobb devizák árfolyamváltozásaira kíván spekulálni, az ennyi erővel nyugodtan rulettezhet is. Az euró, a dollár és a font versenyt fut abban, hogy melyikük tud nagyobb nehézségekbe bonyolódni. A mögöttes országok monetáris hatóságai ugyan próbálnak valami stabilitást vinni a gazdaságpolitikába, de az egyes országok fiskális pályája olyan kiszámíthatatlan lett, mint egy átlagos latin-amerikai országé.

Ott vannak még az elmúlt év sztárjai: az arany és a svájci frank. Mára azonban ezek annyira megerősödtek, hogy csak akkor tudnak további árfolyamnyereséget produkálni, ha a jelenlegi bizonytalanság valódi káoszba fordul. Magyarul: nem elég, ha a sokak által vizionált stagnáló környezet állandósul: valamelyik országnak vagy devizának „borulnia” kell ahhoz, hogy a defenzív befektetési termékek további jelentős erősödést mutathassanak.

Ahhoz, hogy a nyersanyagpiacok, amelyek közül egy-kettő szintén szépen teljesített az elmúlt évben, ismét számottevő hozamot produkáljanak, elsősorban arra lenne szükség, hogy az ázsiai országok, elsősorban Kína növekedése magasabb legyen, mint a jelenlegi konszenzus. És persze mindig ott van a lehetőség egy kínálati sokkra: forradalom, bányarobbanás vagy környezeti katasztrófa. Nem igazán sok kapaszkodó.
De mit tegyen akkor egy magyar kisbefektető? Hacsak nem ismeri különösen jól valamelyik külhoni vagy globális piacot, a legjobban teszi, ha itthon néz körül. Ilyen körülmények közt ugyanis a szerencséseken kívül csak az tud majd észrevehető hozamot felmutatni, aki az adott piac szereplőinek többségénél jobban ismeri a befektetési célpontját. Lehetőleg ne a nagy termékek között válogasson, mert a magyar makrohelyzet legalább olyan borús, mint a fejlett világé. Bár nálunk továbbra is relatíve magasak az államkötvényhozamok, mindenki eldöntheti magában, hogy ez inkább anomália, vagy a vonatkozó kockázatok valóban indokolják a különbséget – ezzel kapcsolatban kétségtelenül több „belső” információval rendelkezünk mi, itt élők, mint a többi piaci szereplő. Információs előnyben lehet a hazai befektető a kisebb, nem tőzsdei részvény vagy üzletrész-befektetések esetében, de a hazai vállalkozásokra a magyar állam által rákényszerített készpénzkultúra rendszerint lehetetlenné teszi, hogy az ember pontosan tudja, mit is vesz valójában.

Tényleg nehéz értelmes általános irányt mondani ebben a helyzetben, hacsak azt nem, hogy aki ismer egy jó portfóliómenedzsert, hagyatkozzon rá.