Gyurcsány idején falurombolásnak nevezte a Fidesz, amit most csinál

Nagy politikai viták jöhetnek még az önkormányzati törvényről, azonban ezeknek sok közük nem lesz ahhoz, hogy mennyire lehet hatékony a települések, megyék irányítása. A tervezet erősen centralizáló és államközpontú, mégsem antidemokratikus. Minden település maga választhatja meg a vezetőit, a kormány egyedül a járások irányítóinak személyébe szólhat bele, és több előzetes félelemmel szemben nem marad egyetlen apró helye sem az országnak, ahol megszűnne az önkormányzatiság.

Egy olyan pont van, amely alkotmányos aggályokat is felvethet. Ha a megyei önkormányzatok valóban úgy állnak fel, hogy a járási központok polgármesterei automatikusan mandátumot kapnak, és a többi helyet töltenék fel listás szavazással, akkor a járásközpontok lakói két szavazattal rendelkeznének, a többiek pedig csak eggyel.
A fő kérdés azonban az, hatékonyabban elvégezhetők lesznek-e az önkormányzati feladatok.

Erre pedig adott az esély – ahogy az ellenkezőjére is. Vesztesnek a legkisebb települések lakói látszanak, ha veszteségnek értékeljük azt, hogy egy szűk hatáskörű polgármesteren és az online ügyintézés lehetőségén kívül semmi nem maradna számukra helyben. Azonban az, hogy egy hivatalig át kell utazniuk a szomszédos városba, nem feltétlen jelent tragédiát, és meg lehet indokolni azt is, miért nincs szükség egy kétszáz lakosú faluban teljes önkormányzati intézményrendszerre. Erről jókora viták várhatók, a Fidesznek nem lesz egyszerű dolga elmagyarázni azt, miért nevezte a Gyurcsány-kormányok hasonló ötleteit falurombolásnak, de ettől függetlenül tény az, hogy egy kistelepülés működhet így is.

Sokkal érdekesebb kérdéseket vet fel a települési feladatok átrendezése. Leginkább azt: miért pont így? Ha az idősek szociális ellátása maradhat városi kézben, akkor a gyerekekét miért veszi át az állam? Ha az általános iskolák állami felügyelet alá kerülnek, akkor az óvodákat miért hagyják meg az önkormányzatoknál? Ha az alapfokú oktatás állami lesz, a középiskolák viszont városiak, miért nem gondoltak azokra az intézményekre, ahol egyben működik az általános és a középiskola? Ezekre a felvetésekre egyelőre nincsenek válaszok, és az ígéret, hogy majd az ágazati törvényekben dolgozzák ki a részleteket, szintén kaotikusságot mutat.

Egy részlete van a tervezetnek, amely a központosító koncepcióval szembemegy: a települések adókivetési jogát szinte korlátok nélkülire emelnék fel. Támogatható is ez az ötlet, mondhatja a kormány azt, hogy a helyi ügyeket intézzék helyi pénzből. Nem valószínű az sem, hogy túlzott, indokolatlan adóztatáshoz vezetne ez, a városi vezetők kezét is köti, hogy a döntéseikkel el kell számolniuk a választóik előtt.

Mégis, más szemszögből erősebben korlátozzák az önkormányzatok pénzügyi döntéseit. Joggal vélheti úgy a kormány, hogy véget kell vetni a települések féktelen hitelfelvételének, és ahogy Tállai András államtitkár fogalmazott, a városok majd „nem vállalhatnak olyat, amiről nem tudják, miből finanszírozzák”. Csakhogy honnan lehetne erre pontos szabályrendszert megalkotni, mit jelent az, hogy előre tudni? Ki sejtette négy-öt évvel ezelőtt, hogy a svájci frank nem 140, hanem 240 forintos árfolyam körül mozog majd? Az elképzelés alapja elfogadható, de kemény jogászi munka lesz úgy formába önteni, hogy ne sértse az önkormányzatiságot.

Persze mindezeket a terveket erős feltételes módban kell még érteni. Egy olyan kormánypárti parlamenti frakcióban, amelynek a polgármesterek nélkül még a feles többsége sincs meg, nem okozna meglepetést, ha megindulna a települési lobbi. Izgalmas, nyíltan talán nem nagy, de a színfalak mögött vérre menő vitákat várhatunk a következő hetektől.