Hegedűs Miklós: gazdasági rémálom a kormány erőmű-koncepciója

Ami a német és a svájci atomprogram változása kapcsán adódó piaci lehetőségeket illeti, sem rövid, sem hosszabb távon nem kínál valós piacot a hazai áramtermelés számára. Egyrészt, mert a pénzügyi, gazdasági válság hatására az áramigények Európa-szerte jelentősen visszaestek, és középtávon is inkább a stagnálás lesz a jellemző. Másrészt, a beépített kapacitások Németországban is jóval meghaladják a belső igényeket, és az elmúlt években Németország tartós exportőri pozíciót mutatott fel. De a legfontosabb: a német és svájci erőmű-fejlesztési potenciál természeti, gazdasági, pénzügyi feltételei a hazainál többszörösen kedvezőbbek.

Igazából nem is átfogó hiányról van itt szó, hanem az északi és a déli országrészek közötti kiegyenlítetlenségekről. Ennek ellenére természetesen keresik a leginkább célravezető helyettesítési lehetőségeket. Rövid távon a leállított atomenergia pótlása részben a belső többletkapacitásokkal, részben a szomszédos országokból könnyen pótolható. Ez utóbbi esetben a határkeresztező kapacitások szűkössége és az ezzel járó tetemes többletköltségek jelenthetnek korlátokat. A magyar áramexport már csak a nagy szállítási távolságok és a szűkös határkeresztező kapacitások miatt is aligha tekinthető kifizetődőnek.
Az eddigi hazai energiakoncepció kimondatlanul is azt célozza, hogy a várható villamosenergia-igény egészét hazai erőművekkel fedje le. Az erőműfejlesztést ugyanakkor az ellátásbiztonsághoz fűződő vélt-valós politikai érdekek determinálják. De hogyan értelmezzük az ellátásbiztonságot a fokozódó uniós együttműködés, különösen pedig az erőteljesen szorgalmazott, teljesen liberalizálódó regionális villamosenergia-piac időszakában? Az ellátásbiztonság és a versenyképesség közötti ellentmondást jól jellemzi, hogy napjainkban a hazai erőmű-kapacitás 20-25 százalékkal meghaladja a belső igények kielégítéséhez szükséges szintet, az import aránya mégis 20 százalék fölé emelkedett.

Nem vitatható, fontos fejlesztéspolitikai kérdés, hogy a következő évtizedekben a szerény mértékben, évi 1-1,5 százalékkal bővülő villamosenergia-igények kielégítését hazai erőmű-kapacitásokkal oldjuk-e meg, vagy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a versenyképes áramimport szerves része lehet a magyar áramellátásnak. A hazai erőmű-szektor fejlesztésénél négy dolgot érdemes figyelembe venni. Egyrészt, hogy sem a hagyományos fosszilis, sem a megújuló energiahordozók tekintetében országunknak nincs komparatív előnye. Másrészt, hogy az energiaszektor a nemzetgazdasági átlagnál többszörösen eszköz- és beruházásigényes. Harmadrészt, hogy az energiaszektor beruházásainak foglalkoztatási hatása a nemzetgazdasági átlagnál kisebb. És végül, hogy a hazai erőműfejlesztés és a működtetés import- és hiteligényes, a következő évtizedben pedig a hazai fejlesztési források szűkösek, kockázati feláraink igen magasak lesznek. Mindezek fényében az áramszektor exportcélú fejlesztése üzleti alapon aligha képzelhető el, állami eszközökkel történő kikényszerítése pedig több, mint hiba. Ez utóbbi esetben — az ellátásbiztonságra, az importfüggőség csökkentésére hivatkozva — a hazai fogyasztók torkán a magasabb árakat talán le lehet nyomni, de az importálók ezt aligha méltányolják.

Megítélésem szerint tehát a német és svájci döntések nem adnak új szempontokat és gazdasági érveket a hazai erőműpark exportcélzatú fejlesztéséhez, ezen a területen pedig továbbra is a nemzetközi átlagnál több vonatkozásban kedvezőtlenebb természeti és gazdasági feltételekkel szabad számolni.