Hiú ábrándok - A balkánhoz tartozunk, a régiót sem érjük utol

Az elmúlt hetek folyamatai egyértelműen rosszabb növekedési kilátásokat vetítenek előre, mint amivel korábban kalkuláltak – és ez a kormányzat mellett gyakorlatilag a makrogazdasági előrejelzéssel foglalkozó intézmények, elemző- és kutatóműhelyek mindegyikére érvényes. A növekedési prognózisok jelentősen lefelé módosulnak, ami pedig a háztartások közérzete szempontjából kiemelt tényezőt, a lakossági fogyasztást illeti, a változás előjele is kérdéses: a korábbi évek visszaesése után az idén és jövőre is legfeljebb stagnálás várható. Mindez újabb erőteljes stabilizációs lépéseket kényszerít ki, ami elkerülhetetlenné teszi az adóemelések és kiadáscsökkentések valamiféle kombinációját.

Hasonló fiskális korrekciós kényszerrel persze a fejlett és felzárkózó világ szinte valamennyi állama szembesül, és az euróövezet elhúzódó válságának árnyékában különösen igaz ez az európai országokra. Magyarországon a kilátások ugyanakkor ismét, immár a sokadik egymást követő évben rosszabbnak tűnnek, mint a többi visegrádi országban. Az a remény, hogy öt év megszorítási hullámai után Magyarország végre a cseh, a lengyel és a szlovák gazdasághoz hasonló teljesítményű és megítélésű ország lesz, egyelőre hiú ábrándnak tetszik. Hiába a rekordnagyságú külkereskedelmi többlet, a magyar gazdaságot jellemző kockázati felár alapján országunk ma kevésbé a közép-európai, hanem sokkal inkább a balkáni térségbe sorolható.

A nemzetközi pénzpiacok az év elején még inkább bizakodással tekintettek a szokatlan magyar gazdaságpolitikai lépésekre. Az államadósság tartós csökkentésére irányuló szándék, a költségvetési hiány leszorítására irányuló igyekezet annak ellenére is zömmel pozitív megítélést kapott, hogy a kiigazítás alapjául szolgáló Széll Kálmán-terv számos részlete kifejtetlen, illetve kétséges maradt. Mára viszont úgy tűnik, a korábbi derűlátással szemben ismét az aggodalom vált jellemzővé. Az ágazati különadókat még úgy-ahogy megemésztette a nemzetközi közvélemény – bár különösen Németországban meglehetősen negatív médiavisszhangot kaptak a távközlési, illetve a kiskereskedelmi vállalkozásokat sújtó intézkedések. A devizahitelesek végtörlesztéséről szóló törvény ugyanakkor egyértelműen kedvezőtlen fogadtatásra lelt külföldön, vélhetően nem csupán tartalma, hanem a kapcsolódó külföldi bankellenes retorika miatt is. A mostani időszakban, amikor a nemzetközi
piacokon a kockázatkerülés a jellemző, ez minden bizonnyal a magyar pénzügyi eszközök tartósan nagyobb kockázati prémiumában tükröződik majd vissza.

De nemcsak a nemzetközi pénz- és tőkepiaci szereplők, hanem a hazai gazdasági aktorok is egyre visszafogottabbak pénzügyi, gazdasági döntéseikben. A különböző gazdasági közérzeti felmérések egyöntetűen azt mutatják, hogy az a jövőbe vetett bizakodás, amely a 2010-es választásoktól az idei év tavaszi hónapjaiig még megfigyelhető volt, mára a múlté. Az egykulcsos jövedelemadóból, illetve a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetéséből eredő fogyasztásélénkítő hatás a romló várakozások miatt kisebb lehet, mint ahogy az a hivatalos várakozásokban szerepelt. Óvatosság jellemzi a vállalatokat is: az exportáló cégek elsősorban az európai adósságválság elhúzódó következményeitől, a belföldi piactól függő cégek pedig a jövedékiadó-változások negatív hatásaitól tartva ismét halasztják beruházásaikat.
Jelenleg úgy tűnik, az a remény, hogy sikeres és gyors kiigazítás révén 2011-től Magyarország tartós, a többi visegrádi országban megfigyelhetőhöz hasonló növekedési pályán mozog majd, aligha realizálódik. Sőt, nagy a veszélye annak, hogy a kilábalás, az érdemi növekedés megindulása további évekre elhúzódik.