Itt a második EU-válság: Ugyanolyan súlyos, de belülről indul

Az Európai Unió belügyminisztereinek múlt heti ülésén több mint egy tucat ország figyelmeztetett arra, hogy Bulgáriától és Romániától megtagadni az akár csak részleges csatlakozást a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését megteremtő schengeni övezethez voltaképpen szószegés. Ez pedig ugyanúgy veszélyezteti az EU-intézmények hitelességét, mint az uniós jogbiztonságot.

A holland és a finn delegációt mindez nem hatotta meg, kitartottak a bolgár és a román Schengen-tagság megkérdőjelezése mellett, „korruptnak és inkompetensnek” minősítve a bolgár és román közigazgatást, amelyek miatt úgymond hiába felkészült technikailag a határzár, ha nem lehet teljes a bizalom azok iránt, akik e zárat kezelik.

A két ország – és számos támogatója – azzal érvel, hogy még ha igaz is a vád, a Schengen-rendszer csatlakozási kritériumai között a korrupció elleni harc nem szerepel. Ez utóbbi egy másik terület, amelyben amúgy sokak véleménye szerint messze nem csak a román és bolgár közigazgatásban akadnának teendők. Márpedig a technikai kritériumokat a külső Schengen-határ őrzésére e két ország teljesítette: erről éppen az előző magyar EU-elnökség óta „papírjuk” is van, hiszen az EU-tanács formálisan is elismerte a megfelelést.

Valójában a finn és a holland ellenkezés mögött egy félig kimondott és egy elhallgatott tényező húzódik. A félig kimondott – mert nyíltan csak közvetlenül Schengenre értelmezett – aggály szerint Hágában és Helsinkiben egyszerűen nem bíznak a román és a bolgár államban. Nem titok, hogy hasonló kétely a színfalak mögött időnként megfogalmazódott mások körében is, például amikor dönteni kellett a két ország EU-tagságáról. De ha és amikor a tagság már megadatott, ez a fajta bizalmatlanság ugyanúgy sértő a mostanra már befogadott tagtársakra nézve, mint a korábbi döntéshozókkal szemben.

Legalább ennyire problémás a ki nem mondott aspektus: hogy ugyanis a román és bolgár Schengen-tagság legfőbb akadálya eggyel délebbre van. Amíg a görögök schengeni határvédelme annyira elégtelen, mint amennyire igazából kezdettől fogva mindmáig, addig sok Schengen-tag vonakodna szárazföldi hidat teremteni – Románia és Bulgária beengedésével – Görögország és a Schengen-övezet többi része között. Erről nyíltan kevesen beszélnek, részint mert nem akarják Athént még ezzel is tovább frusztrálni, részint, mert a mindebből óhatatlanul következő további kérdésre senki sem szívesen válaszolna: a görögök Schengen-alkalmatlanságának kinyilvánítása esetén ki fizetné meg a szükségessé váló görög–bolgár Schengen-határzár kiépítését? „Egyszerűbben” kezelhető az ügy, ha a két szomszédos ország nem is tagja Schengennek.

Kompromisszumos megoldás lehet, hogy történjen a beengedés két lépcsőben: most csak a két ország repülőtereit és kikötőit kapcsolnák be a Schengen-övezetbe, és a szárazföldi egybenyitásról később döntenének. Ezt a finnek és hollandok kivételével mindenki el tudná fogadni, bár abban is van igazság, amit az utóbbiak mondanak (vagy gondolnak), hogy az „első lépcső” után a második sem halogatható a végtelenségig. Márpedig az említett görög probléma belátható időn belül aligha rendeződik. Marad tehát a patthelyzet és vele egy fokozatosan gennyedő bizalmi válság a tagországok között.

Mindez néhány napon belül máris olyan reakciókat szült, mint a holland áruk feltartása a román határon, vagy a bolgár fenyegetőzés, miszerint Szófia viszont a Schengen-kormányzati reformot fogja blokkolni. Az Európai Unió működési logikájától idegen megnyilvánulások ezek, az egész pedig komolyan magában hordja annak a kockázatát, hogy a válság az euró után a másik, kiemelt integrációs területre is átterjedhet.