A molekulák nyomában

E hozzáállásra számos gigavállalat rászolgált, különösen az energetikában. Ismeretlen tulajdonosi hátterek, offshore cégek, politikai-birodalmi befolyás és általános homály jellemzi ezt az iparágat. Amíg például a kormány hivatalosan nem tudja, milyen szerződés alapján szállít az E.On a Mol tulajdonolta vezetéken Gazprom-gázt az országba, joggal gyaníthatja, hogy még annál is többet keresnek „az évszázad üzletén”, mint amennyit sejtünk.

Emiatt a kormány alapállása, hogy a gázüzlet, benne a gázvezetékek működtetése csak állami ellenőrzéssel folyhat tovább. A Molban megszerzett tulajdon e gondolkodás és nem feltétlenül ésszerű piaci döntés eredménye volt. Azóta a Mol helyett már az új állami energetikai óriás, az MVM építi a szlovák–magyar gázvezetéket, és az MVM lesz a Déli Áramlat magyarországi szakaszának beruházója is. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy piaci pletykák szerint az E.On egész gázüzletága rövidesen állami tulajdonba kerülhet, látható, hogy a behozataltól a tároláson át a nagykereskedelemig az állam igyekszik követni minden gázmolekula útját. Hogy aztán 2014 után, amikor új szerződés szükséges Magyarország fűtéséhez és erőműveinek gázellátásához, már a kormány alkudhasson meg az oroszokkal. És állami remények szerint talán más, cseppfolyós gázt kínáló szállítókkal.

Korábban úgy tűnt, a mostani kormány gazdasági hátországa magáncégekkel kíván jelen lenni az energetikában. Változott a helyzet. Az állami tulajdon fejlesztésének terve kerekedett felül. Emögött erős érvek állnak, de unalomig ismételt ellenérvek is. Az állami tulajdonú cégek csak akkor lehetnek hatékonyak, ha megfelelő kontroll van felettük. Minden más esetben lomha óriásokként cammognak, és nem feltétlenül a weberi gazdasági etika szerint működnek.