Az EU hüledezik, hogy Szlovákia elsüllyesztheti az egész mentőakciót

„Történelmet” írhat Richard Sulik pártja, a szlovák ultraliberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), amely az eurózónában az utolsó talpon maradt – kormányt alkotó – ellenzőként fogadkozik, hogy az ideiglenesen felállított Európai Pénzügyi Stabilitási Alap (EFSF) megerősítését célzó törvényjavaslat ellen szavaz a pozsonyi parlamentben. Sulik ismerői szerint erre jó az esély, mivel a politikus ellenszenve nem új keletű, hanem elvi alapokon áll, és mindig is következetesen ragaszkodott hozzá.

Ez viszont azt jelentheti, hogy a szlovák kormány a szükséges többség híján elbukja az EFSF jóváhagyását. Igaz ugyan, hogy az ellenzéki – Robert Fico exkormányfő vezette – Smer együtt tudna élni az EFSF-fel, de Fico elvi kérdést csinál abból, hogy kívülről nem hajlandó segíteni Iveta Radicová kormányának. Ha a miniszterelnök nem képes hozni a szükséges többséget, akkor mondjon le, és majd Fico kormányfőként megszavaztatja a módosítást. Hogy közben heteket, hónapokat csúszhat az EFSF sorsa? Mellékes kérdés.

Azt már régről tudni lehetett, hogy Szlovákiában nem megy majd könnyen az EFSF módosításáról a szavazás. Kezdetben hasonló hírek keringtek a holland, a szlovén, meg persze a finn és a német parlamenti jóváhagyás várható körülményeiről is. Az utóbbiaknál azonban mindenütt rendre sikerült az ügyet menedzselni. Cserébe az európai vezetés – sőt, az euró konszolidálásában érdekelt világ, így a Nemzetközi Valutaalap és az amerikai kormány is – hüledezve kezdi felismerni, hogy az euróövezet egyik legújabb és legszegényebb tagországa, annak is egyik marginális súlyú pártja (az SaS-nek csak 14 százaléka van a törvényhozásban) a végén elsüllyesztheti mindazt, amin a július 21-i eurócsúcs előtt és óta a zóna legbefolyásosabb országai és politikusai dolgoztak. És amelynek a hatálybahelyezését – nem mellékesen – az eddig is sok kárt okozó piac maga is árgus szemekkel figyeli.

A politikában persze mindenről csak akkor lehet érdemben beszélni, ha már bekövetkezett – addig még mindig történhet éppen valami. Addig például nyilván még jobban fokozódik a nyomás a szlovák kormányfőre, ugyanúgy, mint a rebellis szlovák liberális pártvezérre, akár európai pártszövetségesei részéről is. De már közben is sokan emlékeztetnek arra, hogy a kibontakozó pénzügyi válság közepette megvalósult szlovák eurótagság láthatóan egyre több döccenővel jár. A Radicová vezette kormány már az EFSF eredeti verzióját sem akarta megszavazni, és végkép elzárkózott attól, hogy beszálljon az első görög mentőcsomagba, holott ezt nála sokkal nagyobb bajban lévő olyan euróövezeti tagok is megtették, mint például Portugália.

Sulik nem győzi hangsúlyozni, hogy elvi, „doktriner” alapon helyteleníti az EFSF típusú beavatkozásokat, ezzel önmagában nem lenne baj, hiszen nincs euróövezeti oszág, ahol hasonló hangok ne hallatszanának. De láthatóan olyan ország sincs, ahol efféle doktrinerség képes lenne megállítani egy összeurópai konszolidációs programot. Ha ez Suliknak sikerül, az arra utal majd, hogy Szlovákiában olyan a domináns politikai közeg, amelyben döntéshelyzetbe juthat egy ilyen, politikai súlyát tekintve elenyésző áramlat. Ennek üzenete pedig az országra nézve ugyanúgy kártékony lesz, miként a térség egészére, a „keleti új tagokra” általában is. Miként már az első EFSF-csomag elfogadása idején jó páran emlékeztettek arra, hogy a szolidaritás kétirányú utca, most még inkább hangot kaphat az, hogy az eurótagság nemcsak a makrogazdasági mutatóknak, hanem az ilyen értékeknek való megfelelést is feltételezi. Egy esetleges pozsonyi „nem” e téren jelez majd éretlenséget, amit sajnálatos módon könnyen a térségre is kivetíthetnek.

Fóris György-->