A kedvezményes végtörlesztést gyorsan el kell felejteni

A múlt hét végére megkapták a bankok az újabb gyomrost a kormányzattól: parlament előtt van ugyanis a javaslat, amelynek értelmében 7,5 millió forintos adómentes támogatás adható a végtörlesztő alkalmazottaknak a bank számára történő folyósítással, sőt, a körbe bevonnák a közalkalmazottakat is. Mindez azt jelenti, hogy a végtörlesztők száma egy csapásra a többszörösére növekedhet, sokszorozva ezzel a bankok kedvezményes végtörlesztésből eredő veszteségeit is.

Az újabb, immár sokadik barátságtalan lépés következtében megint csak romlik a bankok s a kormány közötti megegyezés és a szakmai elveket nem teljesen nélkülöző, viszonylag megnyugtató megoldás esélye. Nehéz lehet ugyanis úgy tárgyalni a bankszövetség által delegált vezetőknek, hogy tudják: a partner bármelyik pillanatban beterjeszthet egy javaslatot, amely szöges ellentétben áll az addig már lefektetett alapelvekkel.

A mostani adok-kapok – helyesebben kapok-kapok – viszont nyilvánvalóan egyik érintettnek sem jó: sem a bankoknak, sem az ügyfeleiknek, sem a kormánynak. A bankoknak többek között azért nem, mert az ad hoc jövő szabályozási ötletek miatt szemernyi esélyük sincsen arra, hogy legalább minimális közelítéssel meg tudják becsülni a devizahitel-állományból eredő károk rájuk eső költségeit. Emellett az sem elhanyagolható szempont az ő szemszögükből, hogy a már ingadozva vagy vonakodva teljesítő ügyfeleik elkezdenek kivárni, számítván arra, hogy a kabinet újra előáll valami olyan ötlettel, melynek révén megúszhatják tartozásuk visszafizetését, vagy annak egy jelentős részétől megszabadulnak. Viszont az időhúzással a „még játékban lévő” ügyfelek dolga is egyre nehezebb lesz: a forint árfolyamának elmúlt hetekben történt mozgása nyilvánvalóan tükröződik majd a törlesztőrészleteiken, amely egyre növeli az esélyét annak, hogy ne tudják teljesíteni a szerződésükben írtakat.

A kormány pedig ismét rövid távú célokért vállal óriási terheket: a végtörlesztésre jogosultak körének mesterséges kiterjesztése – részben a közszférában dolgozókkal – komoly költségvetési károkat okoz mind rövid, mind hosszú távon, emellett csak jobban megingatja a jogbiztonságba vetett bizalmat. A devizahitelesek problémájának megoldása nélkül ráadásul romlanak az IMF-fel folytatandó tárgyalások kilátásai is, és persze a bankszektor taccsra vágásával nyilvánvalóan romlik, illetve odázódik a gazdasági kilábalás esélye is.

A kialakult helyzetben tehát csak az lehet az üdvözítő megoldás, ha a kabinet megegyezik a bankokkal, ha nincs is nagyon ínyére ez a megoldás, és persze betartja a megállapodásban foglaltakat. A megoldással pedig bizonyos értelemben vissza kell térni a kályhához, vagyis arra kell törkedni, hogy a devizahitelek okozta veszteségek porlasztódjanak szét az állam, a pénzügyi szolgáltatók és az adósok között, úgy, hogy minden érintett ügyfélcsoport számára legyen megoldási/kezelési alternatíva.

A kedvezményes végtörlesztést pedig amilyen gyorsan csak lehet, el kell felejteni: ez praktikusan azt jelenti, hogy a december végi határidőt nem szabad meghosszabbítani, és persze le kell mondani a legfeljebb 7,5 milliós munkáltatói juttatásra vonatkozó passzust is, nem is beszélve a költségvetési szempontból horrort jelentő közszolgákra történő kiterjesztésről. A gyors megegyezés így hozzásegíthetne ahhoz, hogy a devizahitelekből eredő veszteség ne legyen nagyobb annál, mint amekkora a jelen állapotok szerint már elkerülhetetlen. Persze lehet húzni is az időt, előállván esetleg újabb ötletekkel. De akkor nemcsak a probléma megoldásától fogunk egyre inkább távolodni, hanem egy füst alatt Európától is.