Kötéldobálás

 Ki kell zárni a rendszerből azokat a társaságokat, amelyek abba csak az ott megszerezhető támogatásért és a hővel előállított áram garantált átvételéért léptek be, hagyni kell kihullani a rossz hatékonyságú megoldásokat, és helyet adni a korszerűeknek. Mindezeknek átláthatóan, igazságosan és végső soron úgy kell történni, hogy a szolgáltatás reális, de megfizethető áron jusson el a végfelhasználókhoz.

Az eddig meghozott intézkedések azonban csak részeredményeket mutattak fel, ráadásul több kárt okoztak, mint hasznot. A kapcsoltan előállított hő és áram támogatási rendszerének jelentős beszűkítésével, lényegében megszüntetésével például előbb lökték a szakadékba a terület társaságait, mint hogy azok megpróbálhattak volna alkalmazkodni az új körülményekhez. Igaz, utána belógattak nekik egy kötelet – másszon ki rajta, aki tud –, de a kötél túl rövid volt: a termelőket az ígéretek ellenére sem juttatták olcsó gázhoz, és nem bizonyult kihasználható árameladási lehetőségnek a nekik felkínált tőzsdei értékesítés sem.

Furcsa volt az igazság eljövetelének októberi pillanata is. Az akkor bevezetett hatósági tarifák a termelők és szolgáltatók egy szerény hányadát ugyan életképessé tették, a többségnek azonban ráléptek arra a kezére, amellyel éppen a mélyből kimászva kapaszkodott meg a szakadék szélén. Az emiatt visszazuhanóknak újabb kötelet dobtak le egy újabb tarifamódosítás formájában, december elején. Volt, akin ez a kötél segített, a legtöbbeknek viszont a nyakára csavarodott.

Olcsó vagy reális árú távhő tehát még most sincs. Olyan tarifák viszont vannak, amelyeken keresztül a fogyasztó nem fizeti ki a szolgáltatás árát. Sőt, olyan rendelkezés is van, amely szerint a felhasználónak semennyit sem kell fizetnie, akkor sem állhat le a távfűtése. És vannak ezek a le-ledobált kötelek is. Egy évvel ezelőtt még mintha mások lettek volna az elképzelések.