Láthatatlan pazarlás

Bár a forint árfolyama is viszonylag stabil az utóbbi hetekben, még mindig elég magas ahhoz, hogy az inflációt veszélyeztesse. És van még egy tényező, amely elég nehezen számszerűsíthető, mégis kalkulálni kell vele, amikor a monetáris politika jövőjét próbáljuk összerakni.
egyelőre Nem látszik a koncepció, amely mentén a kormány a következő években a jegybankkal együtt kíván működni. Ha egyáltalán akar.

Az új jegybanktörvény ugyan kevés ponton változott a régihez képest – ráadásul a módosítások nagy részét vissza is vonták –, de ami maradt, az is elég a befolyás növelésére. Nem tudni biztosan, csak sejteni lehet, miért akar a kormány egy saját kinevezésű alelnököt Simor András alá. A legfontosabb ügyekről – ahogyan eddig – ezután is a monetáris tanács dönt, ahol már most is a kormány által kinevezett tagok vannak többségben. A jelenleginél nagyobb befolyás már aligha szerezhető a kamatpolitikában.

Itt inkább arról van szó, hogy a jegybank operatív ügyeibe is bele szeretnének látni és szólni. Nem is fáradtak a lépés különösebb indoklásával, sem az MNB megkérdezésével, hogy szükségük van-e még egy alelnökre az eddigi kettő mellé. Ezzel viszont az intézmény még meglevő hitelességén is léket ütnek, ami visszahat az inflációra, kamatokra és pénzügyi stabilitásra is, méghozzá nem a kedvező irányban.
Működhet egy ország úgy is, hogy ellentétesen dolgozik egymással a jegybak és a kormány, több példát is lehet látni erre.

Még akár a jegybanki cél is teljesülhet ilyen feltételek mellett is, a kérdés csak az, hogy milyen áron. Ha közvetlenül nem is látszik, mégis minden nyilatkozat, minden kritizálható, meggondolatlan törvénymódosítás forintokban kifejezhető kárt okoz. Igaz, hogy aránylag jól áll a büdzsé, de ezt akkor sem engedhetjük meg magunknak, főként egy olyan világban, ahol még az eurózóna jövője sem biztos.