Oszkó: Fejétől szaglik

A politika gazdasági szereplőkkel szembeni erőszakos hajlama jó ideje érzékelhető, és nem csupán az ötletszerű és sokszor érzelmi indíttatású adóztatásban rajzolódik ki. Ezen túl is jelzésértékű ugyanis az ország korrupciós minősítésének további romlása. Ennek okát pedig nyomon követhetjük abban a politika nyomásának ellenálló néhány sajtóorgánumban, ahol napról napra olvashatunk manipulált tendereljárásokról, politikai fenyegetés hatására tulajdonosváltáson áteső cégekről, jól működő szektorok, vállalkozások szabályozói ellehetetlenítéséről.

Az indokolhatatlan állami túlterjeszkedési szándék egyik újszerű példája, amikor is a jogalkotó szabályozási eszközökkel államosíthatja a mobil- és pénzügyi szolgáltatások határterületének jelenleg leginnovatívabb szegmensét, a mobiltelefonos fizetést. Ez az a szolgáltatási terület, melynek növekedése még a válság idején is valószínű, azonban messze nem látszik még, hogy azon belül milyen technológiák és üzleti megoldások lesznek nemzetközileg sikeresek. Ahogy egy ilyen iparágban mindenhol, Magyarországon is kísérletező fejlesztők, mérnökök, kezdő vagy feltörekvő vállalkozók és pénzügyi befektetők igyekeznek létrehozni azt az ökoszisztémát, amelyből kialakulhatnak a sikeres megoldások.

Illetve ez a folyamat zajlott egészen mostanáig, amikor viszont az állam várhatóan mindenféle előkészítés és érdemi szakmai vita nélkül, egyszerűen szabályozási eszközökkel kíván rátenyerelni a teljes piaci szegmensre, kijelentve, hogy ezen a területen csakis az állam és az általa kontrollált szereplők lehetnek jelen. A benyújtott törvényjavaslat indokolása szerint így egyszerre növekszik majd a szolgáltatást igénybe vevők elégedettsége és a közpénzek hatékony felhasználásának ellenőrizhetősége.

Nehéz azonban elképzelni, hogy a mobilfizetés államosításában éppen fogyasztói érdekek vezérelnék a kormányt, mert akkor nem megszerezni és monopolizálni akarná az ezen a területen működő cégeket vagy a profitjukat, hanem éppen hogy támogatná a fejlesztéseket, miközben kikényszerítené a fokozottabb versenyt vagy a fogyasztóknak kedvezőbb árképzést. Viszont az államosítás éppen a nemzetközi terjeszkedés és növekedés területén működő, leginnovatívabb cégeinket gyengíti meg, ezáltal pedig abból a versenyből akár ki is eshetünk.

Cserébe viszont a fogyasztók pénze az ésszerű fejlesztések helyett jóval nagyobb arányban fog indokolatlan állami költéseket és ellenőrizhetetlen pártkasszákat finanszírozni. Ráadásul ezután a lépés után már nemcsak a nagyvállalatok és a nemzetközi befektetők, hanem a legkisebb vállalkozások sem érezhetik magukat és munkájuk eredményét biztonságban, ahogy felelős pénzügyi döntéshozó sem finanszírozhat innentől kezdve semmilyen innovatív, ígéretes fejlesztésekkel rendelkező hazai kis- vagy középvállalkozást. Nem kérdés, hogy az országban a munka, a vállalkozás, a teljesítmény és az értékteremtés becsületét kellene visszaadni, szemben az ügyeskedéssel, illegális praktikákkal vagy egyszerű erőszakkal történő vagyonszerzéssel.

Csakhogy erre soha nem lehet képes egy olyan politikai erő, amely pénzügypolitikájának az agressziót és a háborús retorikát teszi védjegyévé, gazdasági hátországát pedig az addig saját erőből sikeresen működő kis-, közepes és nagyvállalatok vagyonának megcsapolásával, burkolt vagy egyre kevésbé burkolt fenyegetéssel történő ellenőrzés alá vonásával, esetenként pedig direkt államosításával teremti meg. Sőt, egy ilyen politikai erő éppen az önálló, a félelemkeltést és a függőséget elutasító polgári szellemiség, valamint a versenyképes vállalkozói szemlélet megjelenésének és megerősödésének legfőbb akadálya.