BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bank

Adós, fizess! - Lázár extrém megoldási terve

Nem jön el a világvége 2012-ben, ehhez képest néhány önkormányzatnál mégis mintha úgy számoltak volna, hogy ennél az évnél tovább nem kell már foglalkozni a hitelekkel.
2012.01.02., hétfő 05:00

Azt már régóta tudja mindenki, aki egy kicsit is figyeli a települések gazdasági állapotát, hogy a helyzet finoman szólva sem rózsás, de a szilveszter előtt kiadott számvevőszéki jelentés számai még így is döbbenetesek. Szerencsétlen reakció volna erre azt rávágni, hogy miért vettek fel hitelt, úgy kell nekik. Részben persze igaz ez, de az árfolyamkockázat figyelmen kívül hagyását követő pofonba százezrek futottak bele. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az önkormányzatoktól nagyon sok pénzt vettek el az előző években a kormányok, a feladataikat pedig csak növelték.

Extrém a helyzet, és Lázár János úgy gondolta, hogy extrém megoldást is kíván. Az ötlet, hogy a város bankja vállalja át az árfolyamkockázat egy jelentős részét, nagyon nem ortodox, de már nem is meglepő. Azonban az, hogy az ötlet a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől jön, veszélyes folyamatot indíthat el. Könnyű azt mondani, hogy terheljék rá még ezt is a bankokra, de az oroszlán bajszát rángatni elég veszélyes akkor is, amikor az még alszik. Akkor pedig különösen, ha már ébren van, minket figyel és nyalogatja a száját.
És van itt egy mondat, ami igencsak csípheti az elszegényedett önkormányzatokért aggódók szemét.

„Nem emlékszem, hogy Vásárhelyen ilyen mértékű beruházások lettek volna, mint amelyek most vannak folyamatban” – így kezdődött Lázár János szilveszteri interjúja a helyi sajtóban, ő pedig az újságíró kijelentése után büszkén sorolta az eredményeket. Hogy állunk akkor? Látványosan fejlődik a város, de a banknak fizetni már nincs pénz? Mégsem volt olyan ördögtől való a hitelfelvétel? Adjon pénzt a bank, és vállalja az árfolyamkockázatot a város helyett is? Az önkormányzatokon segíteni kell, ez nem kérdés. De sokkal elegánsabb lett volna, ha egy valóban az túlélésért küzdő városka polgármestere állt volna elő az ötlettel.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.