Trichet: Kötelező lesz az európai hatóságok közvetlen beavatkozása

Akkor, 65 évvel ezelőtt a globális GDP megoszlása olyan volt, hogy az egységes piac kialakításához Európa számára csak egyetlen példakép kínálkozott: az Egyesült Államok. Ma azonban a kontinens olyan világgazdasággal szembesül, amelyre a globalizáció folyamata, illetve a gyorsan fejlődő ázsiai és latin-amerikai országok megjelenése nyomja rá a bélyegét. Ez egy olyan világ, amelyben a méretgazdaságosság és az innovációs hálózatok megléte minden korábbinál fontosabb szerepet játszik. Számítanunk kell arra, hogy nem is olyan sokára, várhatóan már 2016-ra, a kínai GDP vásárlóerő-paritáson számolva nagyobb lesz, mint az euróövezeté.

Hoszszabb távon nézve az egész G7 csoport GDP-je eltörpül majd a feltörekvő országok gyors gazdasági növekedése mellett. Ebben az új, globális konstellációban kulcsszerepe lesz az európai gazdasági és politikai integrációnak a prosperitás és a befolyás megőrzése szempontjából. Csakúgy, mint az egyén valamely társadalomban, az euróövezet államai is egyszerre függetlenek, illetve kölcsönösen függenek egymástól. Egymásra kifejthetnek pozitív és negatív hatásokat. A helyes kormányzás megteremtése végett mind a tagállamoknak, mind az EU intézményeinek fel kell nőniük a felelősségükhöz.

Először is, minden euróövezeti államnak rendben kell tartania a saját portáját. Ez egyszerre jelentsen felelős gazdaságpolitikát az egyes kormányok esetében, illetve kölcsönös felügyeletet a gazdaságpolitika felett, mind az Európai Bizottság, mind a tagállamok részéről. Míg azonban egy-egy tagállamban jogi úton lehet kényszeríteni az állampolgárokat az előírások betartására, addig az euróövezetben az érvényes felügyeleti és szankciós rendszer a szabályokat megsértő államok hajlandóságára bízta a normák figyelembevételét – legalábbis a legutóbbi szigorításokig.

Mit lehet tenni, ha valamely tagállam nem tudja betartani az ígéretét? Ha valamely ország elveszíti a piaci hozzáférést, akkor az ő esetében indokolt a szigorú feltételekhez kötött segítség megadása. A tagállamoknak jár a lehetőség, hogy maguk javítsanak helyzetükön, és helyreállítsák a stabilitást. Ennek a megközelítésnek azonban jól meghatározott korlátai vannak, ezért most egy második fázist is be kell iktatni azon országok számára, amelyek következetesen elmulasztják a gazdaságpolitikai célok teljesítését. Ebben a szakaszban az euróövezet hatóságai sokkal szigorúbban járhatnak el valamely ország költségvetési politikájának alakításában. A jövőben nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is lesz az európai hatóságok közvetlen beavatkozása.

Ennek az elképzelésnek a megvalósítása a szuverenitás új fogalmának elfogadását is feltételezi. A változás érvényesítése végső soron az euróövezet minden polgárának is érdeke. Mély meggyőződésem, hogy a jövő Európája új intézményi keretrendszeren fog alapulni. Vajon ez milyen lesz, és túl merész lenne-e elképzelni a jövőben egy EU-pénzügyminisztérium létrehozatalát?

Bármely jövőbeni európai pénzügyminisztériumnak egyszerre kellene áttekintenie a fiskális és a versenyképességi politikát, szükség esetén életbe léptetve a fent említett „második szakaszt”. Emellett el kellene látnia a végrehajtó funkciókkal járó felelősséget az európai pénzügyi szektor szabályozását és felügyeletét illetően. Végezetül pedig egy ilyen egységes pénzügyminisztériumnak kellene képviselnie az egész euróövezetet a nemzetközi pénzügyi intézményeknél.

Ennek a megközelítésnek a helyességét a legutóbbi fejlemények is megerősítették. Az európai vezetők máris tárgyalnak az uniós alapszerződés megváltoztatásáról, hogy erősíteni lehessen az uniós szintű gazdasági kormányzást. Emellett az euróövezet polgárai maguk is követelik a pénzügyi szektor jobb felügyeletét. Azt már magam is tudom, hogy a G20 csoportban a partnereink inkább Európától mint egységes egésztől várják a megoldásokat, mintsem az egyes tagországoktól. Ezért egyre inkább az látszik merész dolognak, ha nem jönne létre közös európai pénzügyminisztérium.

Európa jövőbeni intézményi keretrendszerének az egységes pénzügyminisztérium azonban csak egyetlen összetevője lenne, mert könnyen elképzelhető, hogy a szuverenitás további elemeit is megosztanák a tagállamok. Az Európai Tanács például átalakulhatna egy EU-szenátussá, miközben a mostani Európai Parlament alsóházi funkcióban működne tovább. Az Európai Bizottság valódi végrehajtó jogkörökhöz jutna, az Európai Törvényszék pedig az EU igazságszolgáltatásának csúcsát alkotná.

Emellett – ismerve az európai országok hosszú és büszke történelmét – nincs kétség afelől, hogy a „szubszidiaritás” óriási szerepet játszana Európa jövőjében, jóval nagyobbat, mint a jelenleg ismert föderációs modellekben.A fentiek egy európai polgár nézetei, mert a kontinens jövője a tagállamok népeinek és az ott működő demokráciáknak a kezében van. Azt pedig európai honfitársaink fogják eldönteni, hogy Európa milyen irányt vegyen. Az uniós intézmények formálásához mindazonáltal szükség van egy összeurópai, nyilvános vitára. Európaiként mindannyian mélyen azonosulunk nemzetünkkel, hagyományainkkal és történelmünkkel. Ezek képezik Európa gyökereit. Emellett azonban az ágakat is messzebbre ki kell terjeszteni.

Éppen emiatt nem lenne szabad most a múltba visszatekinteni. Előre kell néznünk a kollektív fejlődésünk által kínált lehetőségekre, és arra, hogy minden ország a benne rejlő, potenciális adottságokra építve erősebb és prosperálóbb legyen egy jól működő unió keretében.