Harc a dohányért

Külön nehezített pályának minősül, ha egy olyan törvénytervezetről van szó, amelynek mondanivalójával akár egyet is tud érteni az ember. Mert miért is ne szigorítsák a dohányáruk kereskedelmét, ha egyszer egészségtelen a termék? De a lényeghez minden valószínűség szerint mélyebbre kell ásni. A dohánytermékek kiskereskedelme évi több százmilliárdos piac. Egészen bizonyosan brutális lobbierők feszülnek egymásnak egy ilyen gyökeres változást hozni akaró tervezet kapcsán.

Áruházláncok, dohánygyárak, benzinkúthálózatok keresik meg az ismerős képviselőket, hogy – legyünk jóindulatúak – törvényesen lobbizzanak, hosszú pálcával mutogassák a falra vetített power point diákon a makrogazdasági számításaikat arról, milyen fontos lenne egy bizonyos módosító indítvány a kereskedelemnek (kisboltok túlélése), turizmusnak (a külföldi éjjel a sztrádán nem kap cigit) és munkahely-megtartási törekvéseknek (kevesebb bolt, több munkanélküli).

És még akár igazuk is lehet. Arról pedig még nem is beszélünk, hogy – hogy is fogalmazzunk – micsoda erőket kell összpontosítania a kormánynak, nehogy eszébe jusson egy-egy túlbuzgó politikusnak baráti érdekkörök kezére juttatni a bizniszt, bizonyos százalék fejében.
No, ez az, amit mi nem látunk.

Csak azt vesszük észre, hogy egyeztetés nélkül beadnak egy törvényt, aztán hirtelen a kormány eddigi gyakorlatától idegen módon az EU-ra hivatkozva leveszik a napirendről, aztán egy héttel később újra felbukkan, majd módosító érkezik, melyben bizonygatják az uniós megfelelést, majd néhány óra múlva megint elhalasztják a végszavazást, ismét az Európai Unióra hivatkozva. Márpedig ha egy ilyen jogszabály ilyen körülmények között születik meg, akkor sajnos kevés okunk van azt feltételezni, hogy a törvény szövege minden szempontból a köz érdekében formálódik.